Sokrétű, hosszú távú együttműködés elé néz a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem és a Magyar Teniszszövetség. A két fél elsősorban az edzőképzés és a sporttudományos kutatások terén kíván együtt dolgozni a jövőben, de számos további ötlet is felmerült, mint lehetséges együttműködési forma.
Az eseményen a TF részéről dr. Sterbenz Tamás rektor, dr. Ökrös Csaba általános rektorhelyettes, dr. habil. Cserny Ákos oktatási rektorhelyettes, továbbá dr. Gál Andrea, a Társadalomtudományi Tanszék és a Társadalmi Kapcsolatok Iroda vezetője volt jelen, míg a Magyar Tenisz Szövetséget (MTSZ) Sütő Csilla főtitkár és Sávolt Attila szakmai igazgató képviselte.
Mivel mindkét fél fontos feladatának tekinti a sportág edzőinek minél színvonalasabb felkészítését, valamint az ehhez szükséges szellemi és anyagi feltételek megteremtését, továbbá folyamatos fejlesztését, úgy döntöttek, a jövőben több területen is együtt kívánnak működni.
„A tenisz meglehetősen fajsúlyos sportág az edzőképzésünkben – kezdte mondandóját Sterbenz Tamás. – Bár van két teniszpályánk a Csörsz utcai létesítményünkben, oktatásmódszertani szempontból nem igazán ideálisak. Az utóbbi években komoly diskurzus folyt arról, hogy milyen szerepet kapjon a sportág az oktatásunkban, legyen szó testnevelőtanár- vagy edzőképzésről, és úgy tűnik, a tenisznek továbbra is fontos szerepet szánunk.”
Sávolt Attila arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy év elején jelent meg a szövetség gondozásában egy oktatói kézikönyv, amire az utóbbi tíz évben nem volt példa. A négy kötetből álló kézikönyvsorozat második darabja hamarosan kikerül a nyomdából, és a szövetség azt reméli, hogy minden, teniszt oktató intézmény vagy vizsgaközpont – így a TF is – a jövőben ezt a művet fogja használni.
„Szerencsére e tekintetben a TF-nél nyitott kapukat döngetünk, hiszen az egyetem már az első könyvhöz is előszeretettel nyúlt, és reméljük, hogy hosszú távon olyan oktatási rendszert tudunk meghonosítani, amelyben egységes teniszképzés zajlik” – tájékoztatott Sávolt Attila.
Sütő Csilla megjegyezte, a két szervezet remekül egészíti ki egymást: a hiányzó létesítményeket a szövetség adja, a szakembergárda pedig a TF-ről kerül ki. Hozzátette, a honi sportág fejlődése érdekében elengedhetetlen, hogy minél több, a tenisz különböző szintjeit és szegmenseit tanítani tudó szakembergárda végezzen a TF-en.
Az együttműködés legfontosabb pillére az edzőképzés és a sporttudományos kutatás. Előbbi személyi és tárgyi feltételrendszerének megteremtése érdekében az MTSZ többek között rendelkezésre bocsátja a „Sportági elmélet és gyakorlat” című tantárgy oktatáshoz szükséges teniszpályákat, és igény szerint a kapcsolódó létesítményeket is – öltözők és tantermek –, továbbá az MTSZ tesz javaslatot, hogy a képzés során a TF milyen szakemberekkel és oktatókkal működjön együtt. A szövetség anyagi hozzájárulással is segíti a képzést.
Ezenkívül a szerződő felek folyamatosan összehangolják az eredményes munkavégzéshez szükséges sporttudományos háttérmunkájukat. Ennek keretében szorosan együttműködnek a sportágspecifikus módszerek kidolgozásában, kutatásában, valamint a tudományos eredmények gyakorlati hasznosításában, illetve publikálásában.
Felmerült továbbá, hogy az idén indult teljesítményelemző mesterképzés curriculumában is helye lehet a tenisznek, valamint egyetemünk szívesen adna önkénteseket a magyarországi versenyekre. Emellett a Társadalomtudományi Tanszék jövőre szeretne tenisztörténeti tudományos konferenciát rendezni, amelynek a TF lesz a helyszíne, és ebben intézményünk a szövetség segítségére is számít.
Fotó: Bor Péter - Magyar Tenisz Szövetség
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.