Izgalmas meccsek szombaton a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban
2023. november 29.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A TFSE női kézilabdázóiért és kosárlabdázóiért szoríthatunk a hétvégén a Csörsz utcai sportcsarnokban.

Szombaton is érdemes lesz kimenni a Csörsz utcai dr. Koltai Jenő Sportközpontba, hiszen női kézi- és kosárlabda-mérkőzésen szurkolhatunk a TFSE-nek. Délután 2 órától az NB II-ben (ez idehaza a harmadik vonalnak felel meg) szereplő és a tabella harmadik helyén álló kézilabdázó lányok a negyedik helyezett SZISE együttesét fogadják, amelyet az idén idegenben 31–22-re legyőztek, s ezúttal is esélyesként lépnek pályára: Herbert Krisztián edző csapata az utóbbi négy meccsét egyaránt megnyerte, a múltkor a mindaddig veretlen Csepelt múlta felül.

Este 7 órától pedig a TFSE-MTK élvonalbeli kosárlabdázói igyekeznek kiszolgálni a lelkes közönséget, méghozzá a BKG elleni összecsapáson. A szigetszentmiklósi együttes tavaly vendégként győzött, úgyhogy van mit törlesztenie az előző három fordulóban egyaránt európai kupaszereplő (Szekszárd, DVTK, Győr) gárdával megmérkőző, ebben az idényben is a rájátszásba jutásra esélyes TFSE-MTK-nak.

Úgyhogy szombaton mindenki a Csörsz utcába, hajrá, lányok, hajrá, TFSE!

Kép: TFSE

 

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!