A Honvéd korábbi válogatott játékosa, illetve a férfiválogatott szövetségi kapitánya november 14-én, kedden látogat egyetemünkre a „Sikeres edzői életpályamodell” című előadássorozat következő állomásán, és többek között Dávid Kornél volt NBA-s játékos életpályájáról is beszél.
Ez év szeptemberében „Sikeres edzői életpályamodell” címmel új, szabadon választható tantárgy indult a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF).
A kurzus során – amelyen hazai edzőnagyságok és edzőlegendák tartanak előadást – terítékre kerül a tehetséggondozás, az ehhez kapcsolódó módszertani tudás és eszközök, valamint a személyiségfejlesztés legfontosabb kérdései.
November 14-én, kedden 15.30 órakor a kosárlabda szerelmesei Mészáros Lajos MKOSZ-életműdíjas mesteredző „Élet, pálya, modell” című előadását hallgathatják meg az érdeklődők, amelynek során a szakember kitér többek között az edzők szerteágazó munkájára, a tehetséggondozásra, a felnőttcsapatok menedzselésére és a sportpszichológia szerepére. Különösen izgalmasnak ígérkezik a Dávid Kornél korábbi NBA-s kosaras életpályájáról szóló előadásbetétje.
Mészáros Lajos játékosként tíz éven át szolgálta a Budapest Honvédot, de TF-es tanulmányai során megfordult a TFSE-ben is. A TF-en először testnevelő tanári, majd később szakedzői diplomát szerzett. Többször volt a Bp. Honvéd és a magyar férfi kosárlabda-válogatott edzője, illetve szövetségi kapitánya, és sikeres sportvezetőként is letette névjegyét.
A mesteredző előadására az alábbi linken kell regisztrálnunk, kivéve azokat a TF-es hallgatókat, akik választható tárgyként jelölték meg az előadássorozatot.
2023. november 14, Mészáros Lajos (kosárlabda) >>>
Fotó: Wbasket
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001