A Sportlétesítmények Magyarországi Szövetsége emlékdíját vehette át csütörtökön a TF Csörsz utcai létesítményéért prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Ebben az évben a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem idén szeptemberben átadott Csörsz utcai, dr. Koltai Jenő nevét viselő sportközpontja kapta a Sportlétesítmények Magyarországi Szövetsége (SMSZ) 2004 óta, a hazai sportlétesítményeknek adományozott emlékdíját.
A kitüntetést Tompa Andor, az SMSZ elnökségi tagja adta át prof. dr. h. c. Mocsai Lajosnak, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének a sportkomplexum VIP termében.
Az átadóünnepségen Mocsai Lajos emlékeztetett, hosszú út vezetett el odáig, amíg az egyetem korábbi, 2015-ben leégett, 3000 négyzetméteres sportcsarnoka helyett immáron a Csörsz utcában új, az egyetemhez méltó új, impozáns sportkomplexum épült, amely dr. Koltai Jenő nevét viseli.
A kuratórium elnöke beszédében kiemelte, a TF hosszú távú célja, hogy a kampusz Déli pályaudvar felüli része is megújuljon, hiszen a Csörsz utcai sportközpont jelenleg a gyakorlati órák csupán 40 százalékának tud otthont adni, tornázni és úszni továbbra is más helyszínekre járnak a hallgatók.
Az eseményen „Sportlétesítmény-menedzserek a létesítmények élén” címmel prof. dr. Géczi Gábor, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Intézet igazgatója, a Sportmenedzsment tanszék vezetője tartott előadást.
Eddig olyan létesítmények részesültek az elismerésben, mint a Puskás Ferenc nevét viselő labdarúgó-akadémia edzőközpontja vagy éppen a Miskolci Városi Sportközpont.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001