Új lendületet adhat a sportág honi fejlődésének az a hosszú távú együttműködési megállapodás, amelyet csütörtökön a TF-en írtak alá a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) és a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség (MHSSZ) képviselői.
A Róma teremben tartott eseményen egyetemünket dr. Ökrös Csaba általános rektorhelyettes és Lukács Dénes szövetségi kapcsolatokért felelős szakértő képviselte, míg a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetségtől (MHSSZ) Kandrács Ildikó elnök és Bubb Ferenc sportmászásoktatás-vezető volt jelen.
Mivel az MHSSZ és a TF is kiemelt feladatának tekinti a sport-és hegymászást oktató szakemberek minél színvonalasabb és eredményesebb képzését, az ehhez szükséges szellemi és anyagi feltételek megteremtését és folyamatos fejlesztését, a felek úgy döntöttek, hogy a jövőben számos területen szeretnének együttműködni.
A határozatlan idejű megállapodás egyik fontos eleme, hogy a 2024/2025-ös tanévtől az egyetemen sportmászó sportágban BA edzőképzés indul, amelyhez a TF és a szövetség közösen teremti meg a személyi és tárgyi feltételrendszert. Az alapképzés elindítását követően – amennyiben erre igény mutatkozik – MSc-képzés is indulhat.
A két fél abban is megállapodott, hogy a jövőben együtt kíván működni a sportágspecifikus és sporttudományos kutatások, konferenciák és továbbképzések lebonyolítása terén.
Kandrács Ildikó köszöntőbeszédében először arra hívta fel a figyelmet, hogy csaknem 22 éves múltra tekint vissza a két intézmény közötti együttműködés, aminek köszönhetően már 140 szakember, sportmászóoktató és edző dolgozik a szakmában országszerte.
„Az elmúlt tíz évben tapasztalt fejlődés a sportágban óriási szerepet játszott abban, hogy ez az együttműködés most írásos formát ölthet – emelte ki. – Mérföldkőhöz érkeztünk, hiszen a szakmának meglehetősen fontos a fejlődés és a szakmaiság, amelyet csakis egyetemi képzéssel tudunk biztosítani. Az alap-, illetve mesterképzés elindítása kivételes előrelépési lehetőséget nyújt szakembereink számára. Sokat köszönhetünk Bubb Ferencnek, aki hihetetlen kitartással építette fel ezt a képzést.”
Dr. Ökrös Csaba kiemelte, több hónapos tervezőmunka előzte meg a szerződés aláírását.
„Szoros és vélhetően gyümölcsöző együttműködés kezdődhet meg a TF és az MHSSZ között. Mivel itthon és külföldön egyaránt egyre népszerűbb a sport- és hegymászás, emelnünk kell az edző- és szakemberképzés színvonalát. Az egyetem adja a képzési struktúrát, míg a szövetség a szakmai tartalomért felelős. Nagy megtiszteltetés, hogy a jövőben velünk kíván együttműködni a szövetség.”
Fotó: Vidor Gergely
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.