Radák Zsolt: „A génállományunkon nem tudunk változtatni, az életmódunkon azonban igen”

Ez év júniusában nevezték ki a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettesének prof. dr. Radák Zsoltot, aki a vele készült interjúban elmondta terveit, beszélt a testmozgás fontosságáról, és megtudtuk azt is, miért alszik csupán napi öt-hat órát, illetve miért kell még Lionel Messinek is tanulnia.

– A múlt heti összdolgozói értekezleten tudományos és innovációs rektorhelyettesként több új programot is jelentettél be, amelyeket a jövőben szeretnétek megvalósítani: erősíteni akarjátok a nemzetközi TDK színvonalát, lesz újra kutatók éjszakája a TF-en, és hamarosan jön a TF-Buda-fittprogram. Ez az új csapásirány?
– Igen, az egyik. Fontosnak tartjuk, hogy a TF meghatározó része legyen a helyi lakóközösségnek. Sajnos a magyar emberek nem élnek egészségtudatos életmódot, mi azonban, a rendelkezésünkre álló tudományos hátérrel, szeretnénk ezen javítani. Rendszeres testmozgás nélkül nincs egészséges élet, ne hallgassunk a lusta génjeinkre – ezt szeretnénk tudatosítani mindenkiben.

– Mi a másik fő célkitűzésetek?
– Ha lesz rá lehetőségünk, szeretnénk foglalkozni az élsporttal is, ám ehhez forrásokra és adatokra van szükség, ami most nem egyszerű feladat.

– Visszatérve az előző pontra, mely társadalmi csoportot vagy csoportokat szeretnétek megszólítani?
– Leginkább az időseket, részben azért, mert nekik talán már kicsivel több idejük van, másrészt már elértek egy életszínvonalat, amelyet szeretnének fenntartani. Az ő számukra az egészség sokkal többet jelent, mint a fiataloknak. A fiatalok természetesnek veszik, hogy egészségesek, ötven fölött azonban már nem ilyen egyértelmű a dolog. Minél idősebbek vagyunk, annál nagyobb szükségünk van a fizikai aktivitásra.

– Akkor kitűnően passzolnak az elmondottakhoz legutóbbi kutatásotok eredményei. Beavatsz bennünket?
– Jó tíz évvel ezelőtt egy amerikai kutatócsoport kidolgozott egy módszert, amellyel az öregedést, az életkort sokkal pontosabban meg lehet állapítani, mint a kronológiai mutatók alapján. Mindenki másképpen öregedik, és ebben az életmódnak rendkívüli szerepe van. A génállományunkon nem tudunk változtatni, az életmódunkon azonban igen. Szóval ez a kutatócsoport megpróbálta megbecsülni a valós életkort, és kimutatta, hogy az általuk kidolgozott öregedési óra pontosabb, mint a kronológiai: jobban mutatja a mortalitást és bizonyos betegségek előfordulását. Amikor mi is elvégeztük ezt a mérést a mi mintáinkon – amelyben sokan voltak, akik hatvan éve rendszeresen edzettek –, kiderült, hogy az edzettség nem feltételez jobb epigenetikai életkort, ami megdöbbentett bennünket.

– Mire lehetett ebből következtetni?
– Egyrészt arra, hogy az edzettségi állapotnak nincs köze az öregedési folyamathoz, másrészt arra, hogy rossz a mutató. Mivel testnevelő tanárként számomra elfoghatatlan álláspont, hogy nem lehet befolyásolni az öregedést rendszeres testmozgással és testedzéssel, készítettünk egy új epigenetikai órát a Kaliforniai Egyetem kutatóival. Meggyőződésem, hogy az új, általunk készített epigenetikai óra sokkal jobb, hiszen ebben szerepelnek élettani változásokat befolyásoló gének, amelyek a korábbi epigenetikai órákból hiányoztak. Azt is meg tudtuk állapítani, hogy a bélflóránkban milyen baktériumok vannak, és kimutattuk, hogy ezek a baktériumok nem a kronológiai életkorral vannak összefüggésben, hanem az epigenetikaival. Ez azért fontos, mert megmutatja, hogy ezeknek a baktériumoknak mennyisége nem életkorfüggő, hanem ezek befolyásolják az életkort. Ehelyütt újra hangsúlyoznom kell, a génállományunkon – jelen állás szerint – még nem tudunk változtatni, az életmódunkon azonban igen. Külön öröm, hogy kutatásainkat a New Scientist és az Euronews is szemlézte.

– Rengeteg dolgot csinálsz. Hogy lehet lavírozni a kutatómunka, a tanítás és az új pozíciódból fakadó többletfeladatok között?
– Ez még semmi, hiszen benn vagyok több újság szerkesztőbizottságában, egynek főszerkesztő-helyettese vagyok, egynek pedig szekciószerkesztője. Óriási szerencsém, hogy a munkám a hobbim is egyben. Ez jóformán huszonnégyórás munkát jelent, emellett igyekszem ellátni családi teendőimet is. Napi öt-hat órát alszom.

– Kicsit beszéljünk a nemrég zárult atlétikai világbajnokságról is, hiszen neked ez a sportág a szerelmed. Gondolom, jártál kint a Nemzeti Atlétikai Központban. Milyen szakami tapasztalatokat gyűjtöttél?
– Először is el kell mondanom, hogy csodálatos a létesítmény, és a szervezésről is csak szuperlatívuszokban beszélhetek, a magyar atléták teljesítményéről azonban már kevésbé.

– Nocsak.
– Bár a sajtó szerint várakozáson felül szerepeltek, én nem értek egyet ezzel. A magyar atlétikai sajnos régóta gödörben van. Korábban kitűnően képzett edzőink voltak, ami atlétáink teljesítményében is megmutatkozott. Központi felmérések voltak, és kitűnően működött a műhelymunka. Elég, ha csak a szombathelyi dobóműhelyt említem, de folytathatnám a sort. Régen kitűnő gerelyhajítóink voltak – Németh Miklós, Boros Sándor, Paragi Ferenc –, akik a fővárosi és vidéki műhelyekben nevelkedtek. Ma már nincs ilyen műhelymunka, egyetlen sportágban sem. Sajnos a magyar edzők – nem csak az atlétikában dolgozók – nem igazán nyitottak az újdonságokra. El kell fogadnia mindenkinek, hogy senki sem érthet mindenhez, és senki sem tudhat annyit, hogy ne lehetne többet tudnia. Ez még Lionel Messire is igaz. Al Oerter négyszeres olimpiai bajnok amerikai diszkoszvető a harmadik aranyérme után azt mondta, technikai problémákkal küzd. Ez azért beszédes, nem? Olyan nemzet vagyunk, amely nehezen fogad el és alkalmaz új rendszereket, módszereket, de ha el is fogadja, a felét kihagyja belőle. Ezen kellene változtatnunk, hogy kis országként újra eredményesek legyünk, és ebben az edzőknek – beleértve bennünket is, akik képzik őket – óriási a felelősségük.

Címkék: tudomány,Radák Zsolt,Molekuláris Edzésélettani Kutató Központ

Archívum

Egyetem

Felvételizők

Hallgatók

Oktatás

Tudomány

Hírek