Látványkos showműsorral és neves sportolókkal várja az érdeklődőket január 12. és 14. között az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállításon a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem.
Immáron 23. alkalommal rendezik meg a Hungexpo területén az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítást, amelyen természetesen egyetemünk is jelen lesz.
Mint ismert, a szakkiállítást azzal a céllal hívták életre, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos legégetőbb kérdésekre, továbbá, hogy összekapcsolja az érintett szereplőket – a hazai és külföldi felsőoktatási intézményeket, tankönyvkiadókat, nyelviskolákat, szakképző intézményeket – az érdeklődőkkel, vagyis a diákokkal, illetve az oktatókkal és szülőkkel.
A január 12. és 14. között sorra kerülő eseményen a TF január 12-én, csütörtökön 12.30 és 12.55 között mutatkozik be a nagyszínpadon, ahol először a TFSE cheerleadercsapata ad színvonalas showműsort, majd dr. Ökrös Csaba általános rektorhelyettes mond köszöntőbeszédet. A program zárásaként a TFSE ritmikus gimnasztikázói igyekeznek ámulatba ejteni a közönséget.
Az egyetem standján a Tanulmányi Hivatal és a Hallgatói Önkormányzat képviselői várják az odalátogatókat, akik felvilágosítást kérhetnek intézményünk program- és kurzuskínálatáról, míg prof. dr. Sterbenz Tamás rektor január 13-án, pénteken 10 és 11 óra között várja a továbbtanulni vágyókat.
Sőt híres TF-es sportolókkal is találkozhattok: többek között a háromszoros olimpikon, Európa-bajnok cselgáncsozóval, Karakas Hedviggel, az olimpiai 5. helyezett, vb-ezüstérmes birkózóval, Szőke Alexszel, valamint a TFSE NB I-es kosárlabdázójával, Németh Almával.
Ha kíváncsi vagy az ország legrégebbi testkultúrával és sporttudománnyal foglalkozó felsőoktatási intézményére, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre, gyere el az eseményre, és keresd fel az intézmény standját!
A rendezvény időpontja: 2022. január 12-14., 10.00–17.00
A tavalyi Educatio szakkiállításról készült filmet itt tekinthetitek meg.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.