Radák Zsolt újra a világ legjobb tudományos szakemberei között
2022. november 21.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A tavalyi év után idén is ragyogó eredményt ért el Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) oktatója, nevezetesen prof. dr. Radák Zsolt, az MTA doktora, aki ismételten bekerült a világ vezető tudósai közé.

Radák Zsolt újra a világ legjobb tudományos szakemberei között

De jó kimondani: a Molekuláris Edzésélettani Kutató Központ igazgatója, a Sports Medicine and Health Science és az Antioxidánsok című tudományos folyóirat szerkesztőségi tagja ismételten ott szerepel a világ legjobb tudósait felvonultató lajstrom elején!

A Stanford Egyetem kutatói nemrégiben publikálták ugyanis a legtöbbet idézett tudósok frissített listáját, amelyen Radák professzor a rangsor felső két százalékában foglal helyet. Ez egyben azt is jelenti, hogy bekerült a világ legjobb tudósait felvonultató névjegyzék felső két százalékába.

Ez a legtekintélyesebbnek tekintett rangsor a Scopus adatbázisban szereplő bibliometriai adatokon alapul, és a világszerte aktívnak tekintett csaknem tízmillió tudós közül több mint 200 000 kutató munkáját veszi figyelembe 22 tudományterületről és ezen belül 176 alterületről.

„A tudomány kicsit olyan, mint a sport, hiszen mindkettőt igyekeznek mérni, ahogyan csak lehet – hívta fel a figyelmet az érdekes párhuzamra a professzor. – Az egyik legelfogadottabb mérési módszer a tudomány világában, hogy megnézik, más kutatók hány alkalommal idézik egy szakember munkáját. Ez a második alkalom, hogy sikerült bekerülnöm a legjobb két százalékba, ami óriási megtiszteltetés nemcsak nekem, hanem a kutatólaborunknak és természetesen az egyetemnek is. Büszke vagyok, hogy mindezt a TF-en végzett teljesítményünkkel értük el kollégáimmal és a hallgatókkal. Munkánk értékét növeli, hogy kevés olyan tudós akad Magyarországon, aki oda tud érni e rangos lista elejére.”

A tudományos munka természetesen jövőre is teljes gőzzel folyik a kutatóközpontban, több neves, magas impaktfaktorú szakfolyóiratba is készülnek cikkek.

„Ha harmincnál több cikket tudunk publikálni, túlteljesítjük a tervet, és ha húsznál többet, az kifejezetten jó eredménynek számít majd” – zárta a beszélgetést a professzor.

 

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!