A kosárlabda-sportedző szakmai képzés egyik célja, hogy a kurzust elvégző személy – edzésterv alapján, a fizikai képességekre alapozva – elsajátítsa, illetve továbbadja a kosárlabdasport technikai, taktikai és játékrendszer-ismereteit, valamint játék- és versenyszabályait.
Szintén fontos szempont, hogy a képzést elvégzők célirányosan meg tudják tervezni és szervezni a sportolók és a csapatok rövid, közép és hosszú távú felkészítését és versenyeztetését, valamint értékelni tudják a sportolók edzéseken és mérkőzéseken nyújtott teljesítményét.
„A képzés általános része – élettan, anatómia, edzéselmélet – mellett komoly szakmai tudást igyekszünk átadni a jelentkezőknek – mondta Boros Zoltán korábbi válogatott kosárlabdázó, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sportjáték Tanszékének tanársegéde. A legkisebbektől kezdve az utánpóltáskorúakon át egészen a felnőtt korosztályig végigvesszük, mi kell ahhoz, hogy jó játékosokat tudjunk nevelni.”
A tanfolyam során nagy súlyt helyeznek a gyakorlati megvalósításra, amely a kurzus legizgalmasabb eleme.
„Nemzetközi, illetve felnőtt- és utánpótlásválogatott-mérkőzéseket is elemzünk, ami a gyakorlati képzés elengedhetetlen része. Igyekszünk megmutatni, hogyan, milyen gyakorlatokkal tudunk előrelépni a nemzetközi porondon. Ezen kívül átvesszük, hogy a kor előrehaladtával milyen technikai és taktikai képzettséggel és repertoárral kell rendelkeznie egy játékosnak ahhoz, hogy sikeressé váljon. Végül, de nem utolsósorban az a célunk, hogy minden gyerekkel megszerettessük a kosárlabdát, aminek köszönhetően nem hagyják ott a sportágat, később pedig edzőként, netán sportvezetőként helyezkednek el.”
Fontos, hogy olyanok jelentkezzenek a képzésre, akiknek van játékosmúltjuk.
A TF más sportágakban is hirdet képzéseket, lovassportban, teniszben, testépítés-fitneszben, atlétikában, snowboardban, karatéban, röplabdában, labdarúgásban, triatlonban és vízilabdában, valamint további sportágakban is. A Továbbképző Központ egyéb szakmai képzéseiről itt olvashat részletesen, itt pedig a kosárlabdaedző szakmai képzésről találnak több információt.
Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 15.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.