Három TF-es úszóérem az Európai Egyetemi Játékok 12. játéknapján
2022. július 28.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Lódzban zajló Európai Egyetemi Játékok (EEJ) 12. versenynapján úszóink vitték a prímet: egy arannyal és két bronzzal gyarapították a TF-es éremgyűjteményt, s ezzel egyetemünk feljött az éremtáblázat második helyére. 

Három TF es úszóérem az Európai Egyetemi Játékok 12. játéknapján 1

Remekül mutatkoztak be úszóink az EEJ-n, hiszen már első versenynapjukon három medált szereztek. Ollé Mónika 50 méter gyorsonbronz-, 100 méter pillangón – elképesztő hajrát követően – aranyérmet szerzett. Ezzel még nem volt vége az éremesőnek: női 4x100-as vegyes váltónk – Ollé Mónika, Fecske Laura, Berta Barbara és Molnár Laura – a harmadik helyen zárt.

Három TF es úszóérem az Európai Egyetemi Játékok 12. játéknapján 3

Férfi kosarasaink délutánja kissé hosszúra nyúlt, hiszen a rendes játékidőben nem jutottak dűlőre portugál ellenfelükkel szemben. A hosszabbításban sajnos az ellenfél volt jobb (84–76), ami azt jelenti, hogy Boros Zoltán fiai holnap a házigazdával mérkőznek meg. Ha nyerünk, a 13. helyért játszhatunk.

Három TF es úszóérem az Európai Egyetemi Játékok 12. játéknapján 2

Férfi labdarúgóink a 7. helyért léptek pályára a norvég NHH Egyetem ellen. Mivel a rendes játékidő 0–0-val zárult, következett a hosszabbítás, ám ebben sem született találat. A büntetőpárbajban ellenfelünk bizonyult jobbnak (7–6), így Prukner László tanítványai a 8. helyen végeztek a tornán.

forrás: TFSE | fotó: Borhi Mihály

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!