Koronavírus-fertőzése miatt nem indulhat a pénteken kezdődő budapesti cselgáncs Grand Slam-viadalon Tóth Krisztián, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem büszkesége, világbajnoki ezüst- és olimpiai bronzérmes versenyző.
A judoinfo.hu szakportál tájékoztatása szerint a 28 esztendős klasszis tünetmentes, jól van. Nagy András, a Magyar Judo Szövetség főtitkára hozzátette, hogy a magyar válogatott vezetője, Murakami Kijosi technikai igazgató tesztje is pozitív lett. Pánczél Gábor, Tóth Krisztián edzője hangsúlyozta: „Krisztiánnak semmi baja sincs azon kívül, hogy a teszt pozitív eredményt hozott. Sajnos ez most így alakult, de nem ezen múlik majd a párizsi olimpia, bízunk benne, hogy hamar túl leszünk rajta, és talán már a zágrábi Grand Prix-n is versenyezhet.”
A Papp László Arénában rendezendő versenyre 29 magyar cselgáncsozó nevezett, közülük éppen a legeredményesebb dőlt ki a sorból. De nem csupán a mieink számára kezdődik ilyen rosszul az első európai olimpiai kvalifikációs torna: a teljes francia női válogatott visszalépett (köztük három-három olimpiai, illetve világbajnoki aranyérmes), mert az elutazás előtt elvégzett tesztek több versenyzőnél és stábtagnál kimutatták a koronavírus-fertőzöttséget.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001