Erasmus+ konferencia az inklúzió jegyében
2022. június 9.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Tempus Közalapítvány 2022. június 1-én konferenciát szervezett „Az Erasmus + ajtókat nyit!” címmel, az inklúzió jegyében. A szakmai program keretében a résztvevők különböző előadásokat hallhattak az utóbbi években megvalósult Erasmus programokról a köznevelés, a szakképzés a felnőttképzés és a felsőoktatás terén, valamint az idei Erasmus + Nívódíjak átadása is megtörtént.

Erasmus+ konferencia az inklúzió jegyében

fotó: tka.hu

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem részéről Szekeres Lilla és Rekecki Dorottya mobilitás koordinátorok valamint D’Ess Sabina Alexandra és Koppa Györgyi nemzetközi kapcsolatokért felelős koordinátorok vettek részt a rendezvényen.

A rendezvény első részében Dr. Maruzsa Zoltán a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára és Dr. Czibere Károly a Tempus Közalapítvány kuratóriumi elnöke mondott köszöntőt, ezt követően átadták az idei Erasmus+ Nívódíjakat. A délelőtt második részében az Erasmus + 35. évfordulója kapcsán kerekasztal beszélgetés folyt, melynek résztvevői az Erasmus+ program keretében megvalósult mobilitások tapasztalatait osztották meg. Délután a résztvevők két blokkban párhuzamos szekciókban ismerhettek meg olyan intézményeket, akik az inklúzió jegyében valósítottak meg Erasmus finanszírozású projekteket. Az előadások érintették az Erasmus+ program partnereit, az inklúzió és integráció témáit a felsőoktatási partnerségekben valamintaz Ifjúság Európai Évét.

Az Egyetemet képviselő delegáció szerint a konferencián elhangzott információk és tapasztalat nagyban hozzájárulhat a MTSE nemzetköziesítési folyamatának előmozdításához, több területen hasznosítható tapasztalatokat szerezhettünk.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!