Bajnok lett, így feljebb lép a TFSE futballcsapata!
2022. május 25.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Egy fordulóval a bajnokság befejezése előtt eldőlt, hogy a BLSZ II. osztály 2. csoportjában a TFSE labdarúgócsapata végez az élen – számolt be az örömteli hírről a pestifoci.hu oldal. Legutóbb a Budatétény ellen győzött 3-0-ra, és mivel a bajnoki versenyfutásban az egyetlen riválisa, a Budai FC SE veszített, négy pontra nőtt az előnye a tabella élén.

Bajnok lett így feljebb lép a TFSE futballcsapata

A TFSE az egész évadban az élmezőnyben nyomult, mindössze egyszer kapott ki, még az ősszel. A tavasszal verhetetlen volt a gárda, a sorozatos győzelmek közé csupán két döntetlen „fért be”. Az együttes szerepléséről és terveiről prof. dr. Genzwein Ferenc, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem kancellárja, a Vasas futballcsapatának korábbi vezetőedzője nyilatkozott a pestifoci.hu portálnak.

„Már a legutóbbi két bajnoki idényben is esélyesek voltunk az első helyre, ám 2020-ban a járvány miatt nem volt feljutó az I. osztályba, míg 2021-ben az utolsó fordulóban döntetlent játszottunk a II. Kerület UFC ellen, s csak a harmadik helyen zártunk. A BLSZ I. osztályba feljutó csapat célja természetesen a bentmaradás kiharcolása. Erősíteni kell, mert csak a hallgatókból nem lehet a keretet kialakítani. Szerencsére a vezetőedzőnek, az egykori élvonalbeli labdarúgónak, Elekes Józsefnek jó a kapcsolatrendszere, és bizonyára talál olyan játékosokat, akikre lehet számítani. Az őszi hazai bajnoki mérkőzéseinket még Budafokon játsszuk, de a tavaszra elkészül a Csörsz utcában a füves és a műfüves pályánk is.”

fotó: pestifoci.hu

Címkék: TFSE,labdarúgás
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!