Új projekt indult a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen: a TFSE színeiben versenyző élsportoló hallgatók a Sport-táplálkozástudományi Központ által összeállított sportolói menüt fogyaszthatják az intézmény éttermében, egyszersmind az egészségesebb, a felkészülésüket még inkább segítő ebéd mellett hosszú távú képzést kapnak a tudatosabb táplálkozás elsajátítása céljából.
a kép illusztráció
Az éttermen belül elkülönített helyen alakították ki az élsportolók étkezőjét, ahol a menün kívül számos aprósággal is készültek a program megalkotói. A projektben a női NB I-es kosárlabda-, röplabda-, a férfi futsalcsapat játékosai, valamint az egyéni sportágak képviselői is részt vesznek. A TE reméli, hogy az ősztől kibővített körrel és még több lehetőséggel tudja segíteni az egyetemi élsportot.
„A táplálkozásnak a sportteljesítményben is nagy jelentősége van, nem mindegy, mikor, mennyit és mit eszünk, s úgy tűnik, a hazai sportolók is egyre inkább figyelnek a táplálkozásukra – mondta megkeresésünkre prof. dr. Martos Éva, a Sport-táplálkozástudományi Központ szakmai vezetője. – Bizonyos alapelvek mentén próbáltuk megfeleltetni az egyetemi menza által biztosított menüket, megnéztük az étlapot, s igyekeztünk változatos, egyúttal szépen tálalt menüket kialakítani, bebizonyítva, hogy a sportteljesítmény alá rendelt étkezés is lehet gusztusos és finom. Kevesebb zsír, több fehérje, jó szénhidrát – ezt tartottuk szem előtt. Kétféle menüt kínálunk, mindig van zöldsaláta, gyümölcs, joghurt és valamilyen sütemény, s természetesen mindegyik ételnél feltüntetjük az energia-, a zsír- és a szénhidráttartalmat, továbbá jelezzük az allergén összetevőket."
Dietetikus kollégáival Martos Éva személyesen beszélgetett, illetve beszélget a menüt fogyasztó hallgatókkal, és eddig csupa kedvező visszajelzést kaptak. Egyikük például ezt mondta: „Mintha a VIP-ben lennék."
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001