Hatvankét éves korában, 2021. december 31-én elhunyt Kállai Gábor nemzetközi nagymester, magyar bajnok sakkozó, edző, korábbi szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem mesteroktatója. Hiánya a magyar sakksport, egyetemünk közössége és mindazok számára, akik ismerték, nagyon fájó lesz.
A halálhírről a Magyar Sakkozásért Alapítvány számolt be, megemlítve, hogy Kállai 1982-ben szerzett nemzetközi mesteri, 1995-ben pedig nagymesteri címet.
„Mindezen időszakban Ribli Zoltán és Polgár Zsuzsa szekundánsaként is tevékenykedett, valamint tucatnyi sakk-könyv szerzője és több újság sakkrovatának vezetője volt. Kitűnő előadókészsége és humora miatt a televíziókban is gyakran szerepelt, ahol mindig óriási lelkesedéssel, ötleteivel népszerűsítette a sakkot. Élete legjelentősebb sikerét szövetségi kapitányként érte el, amikor 2002-ben a bledi sakkolimpián a dobogó második fokára vezette a magyar férfi válogatottat” – írja az alapítvány a Facebook-oldalán.
A Magyar Sakkszövetség hivatalos honlapján arra emlékeztet, hogy az elhunyt sakkszakíró és a sakk egyik legkiválóbb népszerűsítője is volt.„Kállai Gábor az egész magyar sakktársadalom és a nemzetközi sakkélet legkiválóbb személyiségeinek személyes ismerőse, sokuknak versenyzőtársa, ellenfele, edzője, mestere volt. Nagy tudása, kiváló érzéke, humora volt ahhoz, hogy a világ legrégebbi játékát és sportját megértesse, közel hozza az emberekhez. Színes, szellemes elemzései, interjúi, televízióműsorai, cikkei, feladványértelmezései ezrekhez vitték közel a világ legcsodálatosabb logikai játékát és szellemi sportját” – olvasható a megemlékezésben, amely kitér arra is, hogy a FIDE-mesteredző számtalan országban vett részt sakkfejlesztési programok lebonyolításában. „A széles látókörű, nagy nemzetközi ismeretségi hálóval rendelkező, több nyelven beszélő, briliáns észjárású Kállai Gábor minden pillanatban sziporkázott, ötletelt, szervezett és megvalósított, még pár nappal ezelőtt is aktívan dolgozott, és elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy 2024-ben Magyarország, Budapest rendezi a sakkolimpiát.”
Karácsony előtt pár nappal még a Testnevelési Egyetemen járt és többekkel megvitatta legújabb ötletét, az öttusasport és a sakk esetleges kapcsolatáról. Mindig mosolygós, mindig figyelmes, kiemelkedő egyénisége volt a magyar sportnak és sporttudománynak. Halálát szívelégtelenség okozta. Emlékét megőrizzük!
Kállai Gábort a Magyar Sakkszövetség, klubja, az MTK Budapest és a Magyar Sakkozásért Alapítvány is saját halottjának tekinti.
In memoriam Kállai Gábor (1959-2021)
Horváth József) megemlékezése
Az elmúlt esztendő legutolsó napján – amikor sokunk az óesztendő önfeledt búcsúztatásán gondolkodik – kaptuk a megrázó, tragikus hírt, miszerint életének 62. évében váratlanul elhunyt Kállai Gábor nemzetközi sakknagymester, FIDE Senior Trainer, kitűnő szakíró, sakkesztéta, egyetemünk mesteroktatója.
Felfoghatatlan, hogy a kegyetlen sors ilyen rövid életet adott neki, a magyar sakkozók széles tömegein még most is a mély megdöbbenés uralkodik a hír hallatán. Azt hiszem, hogy Gábor halála pótolhatatlan veszteség az egész sakk sportágnak. Annyira sokoldalú életpályát hagyott maga mögött, hogy annak minden részletét felidézni képtelenség. Én magam valamikor az 1980-es évektől ismerhettem őt személyesen, rendszeres játékosa volt az akkori idők villámversenyeinek és nemcsak egy résztvevő volt a sok közül, hanem kitűnő, villámkezű és villámgyors észjárású ifjú versenyző, aki – ha éppen társalgásra került sor – mindig vette a lapot, flott volt, up to date és szellemes. 1982-ben nemzetközi mesteri címet szerzett, ennek akkoriban sokkal nagyobb értéke volt, mint manapság. Egy évre rá, 1983-ban lettünk klubtársak a Volán SC csapatában, Gábor akkor jött át korábbi csapatából (az MTK-VM-ből). Emlékszem, hogy 1983-ban – életem legelső komoly sakkedzőtáborában – Dunavarsányban szobatársak voltunk, az akkori szövetségi kapitány, Forintos Győző (aki Gábor egyik meghatározó edzője volt korábban) minket tartott az utánpótlás kiemelkedő játékosainak akkoriban. Ó, szép évek! A Volán SC csapatával három ezüstérmet szereztünk – vállvetve küzdve – a magyar csapatbajnokságban. Közösen segítettük Ribli Zoltán felkészülését is (Orsó Miklós nemzetközi mesterrel együtt) a világbajnokjelölti mérkőzések során, illetve azokat megelőzően. 1986-ban a magyarországi versenyek között kiemelkedő balatonberényi versenyt is közösen nyertük meg Gáborral, a közös elsőséget az utolsó fordulóban pecsételtük meg egy egymás elleni döntetlen játszmával.
Mi – a sakktáblánál – elsősorban ellenfelek voltunk, egymás ellen mindig komoly partikat játszottunk és ha a helyzet úgy hozta, két királyig sakkoztunk. Amit mindig is éreztem Gábor iránt – és ez fordítva is így volt – az a szakmai tisztelet, megbecsülés volt. A sors úgy hozta, hogy a nagymesteri címet Gábor később érte el, 1995-ben szerezte meg a legmagasabb sakkbeli titulust. 36 éves volt ekkor, ám húszéveseket megszégyenítő módon tudott küzdeni, harcolni a hőn áhított célért. Azt, hogy Magyarországon az elitsakkozók klubjához tartozik, többször is bizonyította, rendszerint jó eredményeket ért el a magyar bajnokságokon. Pályája során többtucatnyi nagymestert győzött le, játszott Karpovval, Gurevics szovjet-belga nagymesternek pedigkifejezetten a mumusa volt, többször is legyőzte őt. Egyik alkalommal „Vadász a puskacső előtt” címmel írt színes elemzést erről a játszmáról a Sakkélet hasábjain. Kitűnő tolla volt, hiszen értette jól a szakmát és a szó fegyverét is remekül forgatta.
Többtucat könyvet írt, ezek közül néhányat emelnék most csak ki: Szabolcsi Jánossal közösen alkották meg a 64 mezőre 64 teszt című kiadványt, illetve hát a szakmai körökben csak „Kállai 1-2” néven emlegetett mű saját szerzeménye – Megnyitások könyve. Annyira jól sikerült, hogy több nyelvre is lefordították, angol, német, francia és spanyol nyelven is olvashattuk ezt a kiadványt. Talán kevéssé ismert munkája, ám ő erre rendkívül büszke volt, tananyaggá is vált a Testnevelési Egyetemen a FIDE számára készített Wilhelm Steinitzet (a sakkozás első világbajnokát) bemutató munkája. Bizonyára nem telt még el annyi idő, hogy ezen a helyen alaposan és higgadtan lehetne értékelni Gábor életpályáját, ám – úgy gondolom – hogy két jelentős területen is kiemelkedőt alkotott. Egyfelől edzőként, másfelől pedig a sakkozás népszerűsítőjeként. Már fiatalon belekóstolt az edzői szakmába, megérezhette az idők szavát és a Műszaki Egyetemen folytatott tanulmányait abbahagyva lett Polgár Zsuzsa egyik meghatározó edzője. Nehéz százalékosan kifejezni, hogy az 1996-ban – eddig egyedüliként – sakkvilágbajnoki címet szerzett magyar sakkozónő legszebb eredményében mennyi jutott Gábornak osztályrészül, ám ha csak annyit mondunk, hogy jelentős volt a szerepe, akkor bizonyosan nagyot nem tévedünk. Edzői pályájának másik csúcspontját a 2002-es esztendő hozta el, ősszel a bledi sakkolimpián az ezüstérmes férfi csapat szövetségi kapitánya volt. Erről még az év karácsonyán nagysikerű könyv jelent meg – ki más, mint Gábor szerkesztésében – „Újra csillog az ezüst” címmel. Ez sakktörténelmi tett volt, hiszen az 1980-as máltai – úgyszintén – ezüstérmes sakkolimpia után több mint 20 évig nem ért el ilyen kitűnő eredményt a magyar férfi sakkozás. 2004-ben is – vállvetve – kapitánykodtunk, a calviai sakkolimpia alatt játszották a Lékó-Kramnyik világbajnoki döntőt a svájci Brissago-ban. Sosem felejtem el, a világbajnoki címért harcoló kitűnő magyar élsakkozó a döntő, utolsó parti előtt még Gábor véleményét is kikérte a követendő versenytaktikával kapcsolatosan. 2005-ben Gábor – legelsőként a magyar edzők közül – megszerezte a FIDE Senior Trainer címet. Két évvel később, 2007-ben Gábort és egyben a magyar sakkozást is nagy megtiszteltetés érte, a „Mindentudás Egyeteme” sorozat műsorába bekerült a sakk-téma is. Gábor tiszta, logikus vonalvezetésű, profi előadást tartott, amely a korábban nem sakkozó nézőkben is vágyat ébresztett a királyos játék iránt. És ha már televíziózás, mindenképpen idekívánkozik a Sport TV csatornán éveken át futó műsora, a Sakkk!
Életpályájának fontos tevékenysége volt a sakkszövetségi karrierje, 1990 és 1995 között – újabb közös pont – mindketten bekerültünk a sakkszövetség elnökségébe. Gábor nagy elánnal vetette magát a munkába (én magam inkább a versenysakkozás felé fordultam), ő később a Sakkszövetség szakmai igazgatója lett (2001-2005 között), később, 2006-2011 között PR-igazgatóként tevékenykedett. De ha kellett, versenybíróként is fellépett, például a Lékó-Kramnyik 2001-es budapesti viadalon a rendezvény főbírója volt. Jóval később, a 2019-ben alakult sakkszövetségi elnökség külső háttértanácsadója volt, elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy 2 év múlva, 2024-ben Budapest rendezheti a sakkolimpiát!
Gábor kitűnő újságíró is volt, különösen emlékezetes interjút készített Szabó László nagymesterrel, nem sokkal a háromszoros világbajnokjelölt 1998. augusztusi halála előtt. És amikor – legutóbb – idén, február 21-én, a 61. születésnapja alkalmából köszöntöttem át skype-on és egyben utaltam is rá, hogy (interjúalanyként) „egyre jobban benne jársz, Gábor, a szeniorinterjúkorban”, ő erre így válaszolt: „az interjúhoz még van pár évem”...
Számomra nagy megtiszteltetés, öröm és egyben felelősség is volt, hogy a Testnevelési Egyetemen 2017 őszén újraindult sakkszakedzői képzésben tanártársak lehettünk. Úgy gondolom, hogy kitűnő munkamegosztás alakult ki kettőnk között, egymás előadásait őszinte érdeklődéssel (és nem csak udvariasságból) hallgattuk végig. Ha most megpróbálom magamban végigpergetni a 2021-es év legutolsó hónapjait, akkor két dologra emlékszem vissza. Egyfelől tavaly ősszel – legelőször az újraindult MTK történetében – az MTK ifjúsági sakkozói megnyerték az országos ifjúsági bajnokságot. Korábban a kék-fehér együttes különböző edzőket is kipróbált (köztük e sorok íróját is), ám a várva várt siker, az aranyérem csak nem jött el. Ezúttal – valahol ez is olyan sorszerű - a „szállodaigazgató beállt recepciósnak”, vagyis Gábor felvállalta a napi kulimunkát, személy szerint ő irányította a folyamatokat, meg is lett az eredménye, az MTK első helyet szerzett! A másik dolog megint csak sorszerű, december 13-án, hétfőn Farkasréten vettünk végső búcsút egyik sakkozó barátunk édesanyjától, csak mi ketten voltunk ott sakkozók Gáborral meghívva. A szertartás után közös „munkamegbeszélést” tartottunk és a 2022-es évi Testnevelési és Sporttudományi Egyetem sakk sportágát érintő gondolatainkat osztottuk meg egymással. Ugyan ki gondolta volna, hogy ezek megvalósításában Gábor már sajnos nem vehet részt. Ő már az égi katedrákon oktat, szervez, népszerűsít és az Egyetem számára készített „Stratégiai gondolkodás” című munka 3. kötetét is odaát írja meg...
Fájdalommal búcsúzunk!
