A közelmúltban rendezték meg a házi TDK-t a Testnevelési Egyetemen. A sportélettan szekciót Szalai Hajnalka rekreáció mesterszakos hallgató nyerte meg, mégpedig a menopauza és a rendszeres mozgás kapcsolatáról tartott előadásával.
„A progeszteron- és az ösztrogénszint csökkenése kedvezőtlen hatást gyakorolhat a szervezetre, s ez a probléma nagyon sok nőt érint – hangsúlyozta Szalai Hajnalka. – Segítséghez fordulás esetén különféle gyógyszerekhez és hormonkészítményekhez juthatnak a hölgyek, pedig létezik ezek mellett egy hatékony, mellékhatás mentes alternatíva is.”
Jelesül a rendszeres fizikai aktivitás. Szalai Hajnalka kiemelte, komoly segítséget kapott témavezetőjétől, Dr. Kneffel Zsuzsanna egyetemi docenstől, az Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék oktatójától és a mozgás program összeállításában a Kineziológia Tanszékről, Hegedűs Ádámtól.
A TE hallgatója 12 hetes speciális edzésprogramot végeztetett menopauza korú nőkkel (47-57 év közöttiekkel) azt vizsgálva, milyen hatással lehet ez életükre, egészségükre. Nos, kimondottan szép eredményeket ért el.
„A hajlékonyságuk, az állóképességük és az izomerejük is jelentősen javult az elvégzett mozgásprogram után.” A fittségi vizsgálatokon túl, kérdőívekkel vizsgálta a hölgyek önértékelését és a menopauza tünetek változását, amiből kiderült, hogy mentálisan is jelentősen javult az állapotuk ebben a 12 hétben, akárcsak az életminőségük. Ez is alátámasztja a rendszeresen végzett mozgás fontosságát.
A TE hallgatója hozzáfűzte: a menopauza idején növekszik a szív- és érrendszeri problémák száma, valamint a csontritkulás kialakulásának esélye, továbbá mentálisan is megviselheti a nőket a változás, ha nem mernek segítséget kérni vagy beszélni róla. Hozzátette: a lenmagban, a szójában és a babfélékben egyaránt fellelhető az ekkor jelentkező problémák kezelésére alkalmas számos hatóanyag, de ezek alkalmazása a mai napig vitatott.
„Nem csupán a menopauza idején, hanem azt megelőzően is rendkívül fontos a sportolás, a mozgás – fogalmazott Szalai Hajnalka. – Hiszen nagyon nem mindegy, hogy milyen állapotban érjük meg a változó kort, mennyire vagyunk egészségesek, fittek, mentálisan pozitívak. A menopauza idején hajlamosabbak vagyunk az elhízásra, különösen alhasi tájékon, pedig sok minden mással együtt ez is megelőzhető sportolással.”
Úgyhogy nem lehet elégszer hangsúlyozni: életünk minőségét jelentős mértékben befolyásolja és meghatározza a mozgás.
Szalai Hajnalka rekreáció mesterszakos hallgató
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001