Hírek

Emlékezetes Gólyaest az Aulában

Az Alumni, Karrier és Speciális Hallgatói Szolgáltatások Iroda (AKSI)  és a HÖK  közös rendezésében Gólyaestet tartott a Testnevelési Egyetem szeptember 8-án 19 órától az Aulában.

Emlékezetes gólyaest az Aulában

„Valamennyi egyetemi polgár számára pozitív üzenet, hogy rektor úr személyesen köszöntötte a megjelenteket, megerősítve a közösségi értékek ápolásának, fejlesztésének szerepét” – fogalmazott Dr. Lőkös Dániel, az AKSI irodavezetője.

Az estre több mint 20 tanár látogatott el, és mutatta be tanszékét, illetve közel 100 hallgató jött el. Ezen az estén a kvíz bajnokság fődíja 3 darab GT after jegy volt, amelyeket a 21 regisztrált csapat (63 fő) közül a Valami Csapat nevű (második évfolyamosok) nyerte el. A tanárok csapata, a Mindhalálig TF az idén a második lett, a harmadik helyet pedig Torna Cv nevű csapat (első évfolyamosok)  szerezte meg. A díjazottak TF-es ajándékcsomagot kaptak.

„Az idén a Gólyaestet a 2020-as és 2021-es gólyák számára egyszerre rendeztük meg, mivel a tavalyi Gólyaest a pandémia miatt elmaradt” – mondta Oravecz Anna megbízott HÖK-elnök.

Emlékezetes gólyaest az Aulában

Az első hely tehát a második évfolyamosoké lett, és ezzel kicsit kárpótolhatták magukat a 2020-as év szerény hallgatói élete miatt. A tanári gárdában a szokásos csapat állt össze: Dr. Szikora Katalin, Dr. Farkas Péter, valamint Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina tanárnő, aki így nyilatkozott: „Nagyon kellemes este volt. Örülök, hogy elég sok hallgató volt jelen! A terem szépen be lett rendezve, minden elő volt készítve a vetélkedőhöz. Ha nem tudtam volna, hová kell menni, a vendégváró lilahagymás zsíros kenyér csábító illata már az épületbe lépéskor mutatta az irányt. A tanszékek bemutatkozása – hol élőben, hol videóval – a hallgatók hangos reakcióiból következtetve jól sikerült.

A vetélkedőt különösen vártam, mert már évek óta részt veszünk benne. Nagyon ügyes, nehéz kérdéseket kaptunk most is, öt témába csoportosítva. Volt, ami általános műveltséget kívánt, de volt olyan, amely inkább korosztályhoz kötődött – például Facebook- és Instagram-kérdések), amelyek, bevallom, nekünk, idősebbeknek bizony problémát jelentett, mivel mi nem lógunk folyton a neten. De nem panaszkodhattunk, a nagyon erős, 21 csapatos mezőnyben a tanárok csapata második lett. Utána még egy kicsit kiültünk beszélgetni a teraszra a tanár kollégákkal… Egy szó, mint száz, jól éreztük magunkat, óriási dicséret a szervezőknek!”

Alumni, Karrier és Speciális Hallgatói Szolgáltatások Iroda,gólya