Hölle és a magyar csapat megvédte vb-címét
2021. szeptember 12.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Testnevelési Egyetem hallgatója, Hölle Martin egyéniben, illetve a magyar csapat – ifj. Dobrovitz Józseffel és ifj. Fekete Györggyel kiegészülve – megvédte címét a hollandiai Kronenbergben rendezett kettesfogathajtó-világbajnokságon.

Hölle és a válogatott sikerével sorozatban ötödször mind a két aranyérem Magyarországé lett, ami egyedülálló a sportág történetében. Nyolc és hat éve az egyéni küzdelmeket a 11-szeres világbajnok Lázár Vilmos – a magyar szövetség jelenlegi elnöke - nyerte, 2017-ben, 2019-ben és most pedig Hölle bizonyult a legjobbnak.

Hölle és a magyar csapat megvédte vb-címét

A címvédő a díjhajtást megnyerte, majd a maratonhajtás után is vezetett, és éllovas pozícióját az akadályhajtásban is meg tudta őrizni. Az utolsó napon két verőhibája és némi időtúllépése volt, ez 11.91 hibaponttal járt, de így is az élen maradt, elsősorbanazért, mert a szombaton még második német Sandro Koalick elrontotta az akadályhajtást, és a negyedik helyre csúszott vissza.

Az utolsó számot ifj. Fekete György nyerte 0.92 hibaponttal, a második pedig ifj. Nagy Tibor lett 1.52-vel. Utóbbi eredménye csak az egyéni versenyben számított.

Összesítésben Hölle mögött a második helyen a francia Franck Grimonprez, a harmadikon pedig a német Anna Sandmann végzett. Csapatban a magyarok mellett a németek és a hollandok zártak még dobogós pozícióban.

A vb-re 22 ország száz fogathajtója nevezett, a csapatversenyben pedig 18 válogatott volt érdekelt.

forrás: MTI 

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!