A TE-n tartja tisztújító közgyűlését az EUSA
2021. szeptember 7.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Szeptember 10-én és 11-én a Testnevelési Egyetem ad otthont az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) tisztújító közgyűlésének. A nagyszabású esemény szervezője a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség (MEFS).

Budapesten tartja éves közgyűlését az Európai Egyetemi Sportszövetség

fotó: EUSA

Nem is lehetne jobb házigazdája az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) szeptember 10-én és 11-én sorra kerülő tisztújító közgyűlésének, mint a Testnevelési Egyetem (TE): a kontinens vezető egyetemi sportszövetsége ugyanis sportos témákat hoz és vitat meg Budapesten.

Az esemény jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az EUSA 46 tagországából már 41 jelezte részvételi szándékát, és természetesen Magyarország, illetve egyetemünk is képviselteti magát a rendezvényen: ott lesz Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos a MEFS elnöke, a Testnevelési Egyetemet fenntartó közfeladatot ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítvány kuratóriumának elnöke is. Természetesen nem marad távol Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár sem, aki a pénteki, TE Aulájában rendezendő ünnepi vacsorán mond beszédet.

Szeptember 10-én, pénteken délután négy és este hét óra között a TE Athén termében kerül sor az EUSA közgyűlésére, amelynek egyik fő napirendi pontja a 2022-es lódzi Európai Egyetemi Játékok (EEJ) előkészületei. Egy másik izgalmas napirendi pontot is megvitatnak az egybegyűltek: javaslatot tesznek a jövőbeni online vagy hibrid közgyűlések megtartására.

A pénteki nap hivatalos vacsorával zárul, amelyen Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár mellett felszólal Adam Roczek, az EUSA elnöke, Leonz Eder, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) elnöke, és természetesen Mocsai Lajos, egyetemünk korábbi rektora, a MEFS elnöke is. Az est zárásaként a 2024-es hazai rendezésű Európai Egyetemi Játékok kerülnek középpontba.

A munka szombaton folytatódik, méghozzá a TE Athén termében, ahol az EUSA tisztújító közgyűlését tartják. Sportnyelven szólva a tét nem kicsi: a küldöttgyűlés Rakaczki Zoltánt, a TFSE ügyvezetőjét jelöli EUSA végrehajtó bizottsági tagnak. Amennyiben elfogadják jelölését, sporttörténelmi pillanatnak leszünk tanúi, hiszen ő lesz az első magyar, aki betölti ezt a posztot.

Az esemény angol nyelvű honlapja itt érhető el.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!