Let’s move together – november 27-én ezzel a mottóval került első alkalommal megrendezésre a University Sports Festival Budapest az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az Erasmus Student Network ELTE, valamint a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club rendezésében. 14 budapesti felsőoktatási intézmény több mint 200 külföldi hallgatója mozdult együtt az ELTE sporttelepén a sportfesztivál keretében.
Simon Gábor, a házigazda BEAC ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy az ELTE és a BEAC számára egyaránt fontos, hogy olyan programokat szervezzen, mellyel a külföldi hallgatókat is meg tudja szólítani. Az ELTE egyik kiemelt stratégiai fejlesztési iránya a nemzetköziesítés, amely cél elérését is szolgálja ez a rendezvény is. A budapesti felsőoktatási intézmények részvételével megvalósult rendezvény nagy sikerére tekintettel a szervezők szeretnék a USF Budapestet rendszeres rendezvénysorozattá tenni.
Az esemény legfőbb célja volt, hogy a sporton keresztül olyan közösségi élményt nyújtson a fővárosban tanuló külföldi egyetemisták számára, mely összeköti a különböző intézményekbe járó fiatalokat a világ minden tájáról. Az eseményen több mint 50 nemzet képviseltette magát, a külföldi hallgatók betekintést nyerhettek a budapesti egyetemi sportéletbe, kötetlen formában, jó hangulatban próbálhatták ki a legnépszerűbb, legújabb sportágakat. Nem mellékes célja a rendezvénynek továbbá az, hogy Magyarország és Budapest az eddiginél is vonzóbb célpontja legyen a külföldi hallgatók számára. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és a Magyar Turisztikai Ügynökség jóvoltából a résztvevők értékes, Budapestet népszerűsítő ajándékcsomagokat kaptak.
Az USF Budapesten a csapatsportágak mellett több egyéni sportágat is ki lehetett próbálni, többek között számos aerobikedzést és küzdősportot, polefitnesst, funkcionális köredzést vagy a stability workoutot. Az esemény végén egy intézmények közötti verseny is meghirdetésre került, melynek végén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata kerülhetett fel a dobogó tetejére és nyerte el az első University Sports Festival Budapest bajnoki címét! A Testnevelési Egyetem hallgatói összesítésben végül a ponttáblázat nyolcadik helyén zártak. A belépőjegyekből származó bevételt a rendezők a Budapesti Állatkert Alapítvány számára ajánlották fel, illetve a győztes csapat az Állatkert egyik zsiráfját is örökbe fogadhatja.
Végeredmény:
- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - 1620 pont
- Metropolitan Egyetem - 1540 pont
- Eötvös Loránd Tudományegyetem - 1409 pont
- Budapesti Corvinus Egyetem - 1377 pont
- Kodolányi János Főiskola - 1350 pont
- Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem - 1072 pont
- Közép-európai Egyetem - 601 pont
- Testnevelési Egyetem - 253 pont
- Állatorvostudományi Egyetem - 210 pont
- Semmelweis Egyetem - 98 pont
fotó: BEAC
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.