Erdei Zsolt elnök úr iskolapadba ül!
2017. augusztus 16.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Rendkívül népszerű sportolóink körében egyetemünk szakedzői képzése, valóságos világválogatottat lehetne kialakítani a felvételt nyert klasszisainkból. Egy hely bizonyosan jutna Erdei Zsoltnak, az amatőrként világ- és Európa-bajnok, profiként pedig félnehézsúlyú világbajnok korábbi ökölvívónknak, aki kiemelten fontosnak tartja a szakedzői elvégzését. Világklasszis pályafutás ide vagy oda.

„Az ökölvívásnak vannak anatómiai, módszertani részletei, az nem úgy megy, hogy ha valaki jó bokszoló volt, garantáltan jó edző is lesz – mondta a 43 esztendős, máig népszerű Madár. – Nekem is sokat kell tanulnom, hogy jó edző legyek, noha e téren is van már tapasztalatom. Mindenképpen szeretném elvégezni a szakedzőit.”

Erdei Zsolt elnök úr iskolapadba ül

Egy kiváló ökölvívó érkezik a Testnevelési Egyetemre. 

És valahogy be kell illesztenie az „órarendjébe”. Erdei Zsolt ugyanis a Magyar Ökölvívó-szövetség elnöke is, vagyis széles körű munkát lát el.

„Továbbá háromgyermekes családapa vagyok – tette hozzá Madár. – Számomra első a család, a gyerekeim, valamint a párom, már csak miattuk sem kívánom teljes mértékben feláldozni magam az ökölvívás oltárán. Magamra sem jut annyi időt, mint amennyit szeretnék, van is rajtam vagy nyolc kilogramm súlyfelesleg. De mint minden fontos dolgot, a szakedzői elvégzését is nagyon komolyan veszem. Elvégre úgyis a boksz körül forognak a gondolataim.”

Noha jelenleg nincs profi ökölvívóbajnokunk, Erdei Zsolt derűlátó a jövőt illetően: „Dolgozni kell. Sokat és alázatosan. Egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy öt éven belül lesz profi világbajnokunk, bár hadd jegyezzem meg, már az is nagy dicsőség, ha valaki egyáltalán megkapja az esélyt, hogy világbajnoki övért bunyózhasson.”

Őszintén reméljük, hogy igaza lesz!

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!