Tavaly decemberben nagy sikert aratott a Testnevelési Egyetemen a dr. Kis Jenő emlékére megrendezett konferencia – amelyet most újból „átélhetnek” a résztvevők, sőt azok is, akik nem voltak jelen az eseményen. Prof. dr. Hamar Pál szerkesztésében elkészült a több mint százoldalas emlékkötet, amely a tavalyi tudományos-módszertani konferencián elhangzott előadásokat eleveníti fel.
Neves szerzők vetették papírra a gondolataikat, a kötetet pedig prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, dr. Makszin Imre, valamint Dubecz József köszöntője vezeti fel.
„Tavaly decemberben volt Kis tanár úr halálának tizedik évfordulója, s tavaly októberben lett volna hetvenöt éves – mondta érdeklődésünkre Hamar Pál. – Maga az ötlet, vagyis a tavalyi konferencián elhangzott előadások csokorba szedése, innen ered. Dr. Kis Jenő legendás alakja, emblematikus személyisége volt intézményünknek, rendkívül széles spektrumú tevékenységkörrel. No meg ne feledjük nagy szerelmét, a kézilabdát.”
Hamar professzor úr a minap átadta a kötet tiszteletpéldányait Kis Jenő egyik fiának, aki elmondta: az egész család rendkívül hálás az ötletgazdának, a szervezőknek, az előadóknak és a szerzőknek, már csak azért is, mert „így az unokák is pontos képet kapnak arról, milyen nagy formátumú ember volt a nagypapájuk.”
Noha az alkotás nem kerül piacra, Hamar Pál hangsúlyozta: szeretnék minél szélesebb közönséghez eljuttatni a kötetet a pedagógusok, a testnevelőtanárok és a kézilabdasportban tevékenykedők körében.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001