Beszámoló a 45. Mozgásbiológiai Konferenciáról
2015. április 23.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Az idén a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara volt a helyszíne a 45. Mozgásbiológiai Konferenciának.

Beszámoló a 45. Mozgásbiológiai Konferenciáról

Az április 16-i megnyitón a konferencia rendezői és támogatói közül is számosan képviseltették magukat, magas rangú vezetőik révén. A megnyitón rövid köszöntőt mondott többek között Tóth Miklós, az MSTT elnöke, Hamar Pál a TF rektorhelyettese, Balla György akadémikus illetve Pető Károly a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja. A többiek pedig üléselnöki minőségükben emelték a konferencia rangját.

A szekcióülések két napon keresztül zajlottak.  A 7 szekcióban, amely felölelte a sport szinte minden területét, összesen 40 előadásra került sor.  Az előadások témái igazán változatosak voltak.

A tudományos munkáikat bemutató előadók az ország számos intézményéből sereglettek össze. A legtöbben a Testnevelési illetve a Debreceni Egyetemet képviselték, de volt egy határon túli résztvevő is, a Babes-Bolyai Egyetemről. Az előadók kora is nagyon sokrétű volt; örömteli volt látni, hogy nagyon sok fiatal kutató/tanár érezte úgy, hogy be kell mutatnia kutatásainak eredményeit. Csütörtökön, a délutáni szekció este 7-ig tartott, de még ekkor is vagy 40 ember ült bent a teremben! Ez egy mérőszám lehet a konferencia sikerességének bizonyítására.

A helyszín kitűnően szolgálta a konferencia gyors és "akadálymentes" lebonyolítását, hiszen mind az előadóterem, mind a szállás és a bankett is a Kar területén, egymástól kb. 5 percre helyezkedett el. Remek munkát végeztek a szervezők: Hamar Pál, az MBT Mozgás- és Viselkedés-biológiai Szakosztály elnöke, Keresztesi Katalin, a Debreceni Egyetem docense és Borbély Attila, a DAB Sportbiológia- és Mozgásszervi Munkabizottság elnöke.

Jövőre novemberben,  Rigler Endre halálának 10. évfordulóján, a Testnevelési Egyetemen rendezzük meg a konferenciát, így adózva Professzor úr emlékének, akinek oly nagy szívügye volt ezen rendezvény.

Képeink a konferencia alatt és a banketten készültek.

szöveg: Nemerkényi Krisztina | fotó: Heintz Bernadett

[nggallery id=275]

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!