Váczi Jánost, a XII. kerület újraválasztott képviselőjét, a Hegyvidéki Önkormányzat alpolgármesterét kérdeztük.
tf.hu: Kérem, meséljen a TF-hez fűződő kapcsolatáról.
VJ: 1988 és 92 között jártam a TF-re, nappali szakedzői tagozatra. Az egyetemi évek alatt atletizáltam, hármasugró voltam. Több alkalommal is megnyertem a főiskolás bajnokságot, egyszer pedig a brit főiskolás bajnokságot is, ami azt az érdekes helyzetet hozta, hogy brit színekben kvalifikáltam magam az Universiádéra, amin végül nem tudtam indulni. Aztán eltelt 15 év, és ismét beiratkoztam a TF-re, igaz akkor már a Semmelweis Egyetem karaként működött az intézmény. A doktori iskolát 5 év alatt fejeztem be, kutatásom, publikációim és disszertációm témája az állami sportfinanszírozásról szólt.
tf.hu: Mióta "van benne" a politikában?
VJ: Éveken át az Egyesült Államokban éltem, majd 1998-ban kért fel Deutsch Tamás, akkori sportminiszter, az általa vezetett tárca kabinetfőnöki posztjára. Kisebb nagyobb megszakításokkal 16 éve dolgozom a politikában.
tf.hu: Mióta tagja a XII. kerület képviselő testületének, illetve milyen pozíciókat töltött/tölt be?
VJ: 2006-ban kezdtem dolgozni a XII. Kerületben Pokorni Zoltán felkérésére. 4 évig az önkormányzat kabinetfőnöke voltam, majd 2010-ben a Hegyvidéken élők egyéni képviselőnek választottak. Ezt a bizalmat ismét megkaptam a választóktól a most előttünk levő öt éves ciklusra.
tf.hu: Mi a felelősségi területe?
VJ: Alpolgármesteri feladataim közé tartozik a polgármester helyettesítése, a városfejlesztési iroda irányítása, a kerületi sport – mint például a MOM Sportcsarnok – felügyelete, a rendészet, a közbiztonság és az önkormányzat teljes körű kommunikációs tevékenységének vezetése.
tf.hu: Milyen a kapcsolat a TF és az önkormányzat között?
VJ: Az önkormányzat és a TF között hosszú évek óta jó a kapcsolat. Közösen használjuk például a Koltai Jenő sportközpontot a Csörsz utcában, igaz, itt az önkormányzat kezelői joga megszűnik, és ezzel 10 év után visszakerül a TF pálya az egyetemhez.
tf.hu: Most, hogy különvált a TF, van-e terv arra, hogy esetleg szorosabbra fűzi az önkormányzat a kapcsolatot intézményünkkel? Milyen területen tudnánk együttműködni?
VJ: Bízom benne, hogy az átalakult, újrapozícionált és már önálló TF-el még jobb és még szorosabb lesz a kapcsolatunk. Mi mindig nyitottak vagyunk közös programokra, projektekre és kezdeményezésekre, legyen szó kutatásfejlesztésről, infrastrukturális fejlesztésekről, a mindennapos testnevelés keretén belül, vagy éppen a HSE és a TFSE közötti együttműködéséről.
tf.hu: Köszönjük az interjút!
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001