Brüsszeli tanulmányút a Jean Monnet Module keretében
2013. június 26.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Karunkon 2012 szeptemberében indult el az Európai Unió által társfinanszírozott Jean Monnet Module, amelynek keretében Karunk hallgatói európai uniós ismeretekre tesznek szert a Társadalomtudományi Tanszék által meghirdetett kurzusokon.

A nyertes pályázatba egy brüsszeli tanulmányutat is betervezett a projektvezető Dr. Farkas Péter docens, amelyre június 5. és 8. között került sor.

Alább az egyik résztvevő hallgató, Geisz Noémi élménybeszámolója olvasható, míg a galéria képeit Dr. Farkas Péter, hh és Jónás Zsuzsanna készítették.

Brüsszeli tanulmányút a Jean Monnet Module keretében

"A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának és az Európai Unió Jean Monnet Module programjának köszönhetően egy nagyon jó csapat gyűlt össze, hogy bevegye Brüsszelt, Belgium és az Unió fővárosát. Brüsszel multikulturális város, nagyon érdekes volt látni, hogy milyen sokszínű, és mégis harmonikus egészet alkot.

Első napunkat ismerkedéssel és tájékozódással töltöttük mind a várossal, mind a csapattal kapcsolatban. Első feladatunk az volt, hogy megtaláljuk a hostelt (szállást) a belvárosban, ami kellemes hangulatú és nagyon jól felszerelt volt. Miután mindenkinek sikerült megérkezni, elindultunk felfedezni az éjszakai város különlegességeit (kagylók, csokoládék, sörök sokféleségét) és a brüsszeli életérzést megtapasztalni. A különleges látnivalókat barátságos emberek, nagyszerű étkek, finom csokoládék és különleges ízű sörök teszik teljessé. A belváros legszebb része a Grand Place, ami Brüsszel szívében áll már a középkor óta. A Világörökség része, amely az esti világításnak köszönhetően különleges és változatos fénypompában tündököl.

Másnap délelőtt az Európai Parlamentet néztük meg, ahol nagyon érdekes előadáson vettünk részt. Teljes tájékoztatást kaptunk az Európai Parlament szerepéről és munkájáról. Ezt követően lehetőségünk adódott Deutsch Tamás képviselő asszisztensével, Tagányi Kingával beszélgetni. A társalgás során nagyon sok aktuális információra tehettünk szert.

Az eszmecsere után alkalmunk nyílt a Parlamentárium meglátogatására. A látogatóközpont választ ad arra a kérdésre, hogy hogyan segíti az Európai Parlament életünket, és bemutatja az uniós döntéshozatal mindennapjainkra gyakorolt hatásait. Elektronikus multimédiás idegenvezető segítségével ismertük meg az Európai Parlament múltját, jelenét és jövőjét, ami – úttörő módon – 23 nyelven állt rendelkezésre. A kiállítás – amely ötvözi a tájékoztatást, az oktatást és a szórakozást – egyedi és interaktív élményt nyújtott. Délutánra szerencsére maradt még egy kis időnk, hogy még jobban belevessük magunkat a város látnivalóiba. Itt már két csoportra szakadtunk, mert volt, aki a belvárost akarta még részletesebben megismerni, és volt, aki a külvárosi részen a híres "Mini Európára", illetve az Atomiumra volt kíváncsi a Heysel Parkban. A helybéliek büszkeségéről, ami az 1958-as Világkiállításra épült, remek kilátás nyílik a városra.

Harmadik és egyben sajnos utolsó napunkon mindannyian elindultunk Bruges városába. Bruges Európa legjobb állapotban fennmaradt középkori városa, Belgium legnépszerűbb idegenforgalmi célpontja, egy igazi "szabadtéri múzeum". Útközben lehetőségünk nyílt irányított beszélgetéseket folytatni az EU és sport kapcsolatáról Dr. Farkas Péter tanár úr vezetésével.

Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy ez a mostani az egyik legérdekesebb tanulmányút volt, ahol sok ismeretre és ismeretségre tehetünk szert a szuper csapatnak is köszönhetően."

[nggallery id=184]

Az egész életen át tartó tanulás programjaAz Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez. Ez a kiadvány (közlemény) a szerző nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehető felelőssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásért.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!