Június 18-án a TF Kistanácstermében köszöntötték barátai, kollégái, tanítványai a 85 éves dr. Galla Ferencet.
A házigazda TF nevében Prof. Dr. Hamar Pál dékán helyettes úr kiemelte Galla tanár úr integratív, sportágak feletti személyiségét, valamint hogy a TF volt az ünnepelt egyetlen munkahelye, itt kezdte a pályáját 1953-ban és innen is ment nyugdíjba 1995-ben.
A judós társadalom nevében dr. Tóth László az MJSZ elnöke méltatta a tanár úr elévülhetetlen szerepét, többek között a judo és a küzdősportok iskolai bevezetése és népszerűsítése kapcsán.
A Magyar Olimpiai Bizottság nevében dr. Nagy Zsigmond igazgató úr köszöntötte az ünnepeltet, majd Istvánfi Csaba professzor a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének elnöke Matolay életműdíjat adott át a tanár úrnak.
Köpf Károly a Magyar Edzők Társasága nevében köszöntötte, majd dr. Mészáros János a Magyar Karate Szövetség elnöke köszönte meg Feri bácsinak a magyar karate elindításában és támogatásában nyújtott segítségét.
Egykori birkózó tanítványai nevében Varga János olimpiai-, világ- és Európa bajnok birkózó köszönte meg a felkészülésben nyújtott segítségét.
Az egykori judo versenyzők nevében Tuncsik József első Európa–bajnok beszélt meghatottan Feri bácsiról, a múltról, a paksi judo közös magalapításáról.
Patakfalvy Miklós a Magyar Taekwondo Szövetség elnöke köszöntőjében kiemelte az ünnepeltnek az edzőképzésben tett múlhatatlan érdemeit, amelyek számos küzdősportban jelen vannak.
Dr. Sebestyén László a Rendőrtiszti Főiskola nyugalmazott tanszékvezetője is köszönetet mondott Galla tanár úr segítségéért, amelyet a Főiskolának nyújtott.
A köszöntéseket követően jó hangulatú baráti beszélgetéseken idézték fel a jelenlévők a múlt történéseit, amelyek tanulságul szolgálnak a jövő számára is.
szöveg: dr. Németh Endre (Úszás, Vízi és Küzdősportok Tanszék)
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001