Karinthy cirkusza (MOM)
2004. április 24.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Karinthy cirkusza címmel 2004. április 23-án, péntek este a XII. kerületi Művelődési Központ (volt MOM) Kupolatermében tartottunk előadást a Központ meghívására. Ezen az előadáson már elég sok tehetséges TF-es hallgató lépett fel.

Az első évfolyamosok közül 2 (Facskó Marica és Vetró Péter), a második évfolyamból 1 (Farkas Péter), a harmadikból 2 fő (Berdán László és Kutasy Pál), a negyedikből Takács Bence, és barátaik Palojtay Erzsébet és Holics László zenészek, valamint Karinthy Vera, a dédunoka lépett fel.

A válogatás igyekezett Karinthy sokoldalúságát minél jobban bemutatni.

A Kupolaterem teaházszerűen volt berendezve, s mintegy 50-60 néző volt kíváncsi az előadásra. Ez azt jelenti, hogy teltház volt, pótszékeket is be kellett tenni a terembe. A "színpad" (a cirkusz), a Kupolaterem közepe volt, tehát minden a közönség között zajlott le. A szépívű, mintegy 1 óra 30 perces előadást nagy élvezettel nézte végig a közönség.

Karinthy cirkusza (MOM) (TF műhely)

Utána a hallgatóságnak alkalma volt egy kicsit beszélgetni a szereplőkkel. Ami teljesen meglepett minket: több "ismerős" arcot látunk alkalomról-alkalomra az előadásokon. Ez azt jelenti, hogy már van törzsközönségünk, vannak, akik igénylik, hogy jelezzük, mikor lesz a következő fellépés, és mindig jönnek.

Illusztris vendége is volt az estnek: Karinthy Márton rendező, Karinthy Frigyes unokája, aki több tehetséget is felfedezett a hallgatók között. Szeretettel gratulált a sikeres összeállításhoz, mint mondta: nagyon jól szórakozott, s felajánlotta segítségét is. Nagyon szép este volt ez is!

Ráadásként a dékán úr egy nagyon szép, dicsérő levelet kapott a művelődési központ igazgatónőjétől kiemelve hallgatóink magas színvonalú előadásait.

(kép és szöveg: Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina)

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!