Nemzetközi képzési és kutatási központ a TF közreműködésével
2018. július 11.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Csütörtökön a Testnevelési Egyetem Hepp Ferenc termében aláírták a balatonboglári nemzetközi képzési és kutatási kézilabdaközpont létrehozására vonatkozó megállapodást. A dokumentumot Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem (TE) rektora, Frantisek Taborsky, a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) végrehajtó bizottságának tagja, valamint Mocsai Tamás, a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) ügyvezetője látta el kézjegyével a TE dísztermében.

Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára egyedülállónak és példaértékűnek nevezte az együttműködést, amelynek célja – megfogalmazása szerint – a sportág népszerűsítése a fiatal generációk számára, valamint szakmai képzések nyújtása, és a TE sportági kutatásainak elősegítése. Az elméleti képzések megszervezéséért a TE, a gyakorlati képzések lebonyolításáért a NEKA lesz felelős.

Nemzetközi képzési és kutatási központ a TF közreműködésével (Szabó Tűnde)

„Az együttműködés nem csak edzőmérkőzésekre, kézilabdatornák szervezésére teremti meg a kereteket, de nemzetközi szimpóziumok szervezésére, szakmai képzésekre is az utánpótlásedzők számára, így is segítve a fiatal tehetségeket támogató, akár nemzetközi koncepciók kidolgozását. Az elmúlt időszakban a TAO hatására a kézilabda sportágban az igazolt sportolok száma több mint kétszeresére nőtt, és több mint 65 új létesítményt adtak át a sportág számára országszerte. A sport ágazat feltételrendszerének ilyen nagyarányú javulása lehetővé tette a szakmai szempontok még erőteljesebb előtérbe kerülését. Ennek egyik rendkívül előre mutató hozadéka, az a megállapodás. Az együttműködés célja a kézilabda sport népszerűsítése a fiatal generációk számára, valamint a kézilabda területén felzárkózónak számító országok részére szakmai képzések nyújtása, edzőik képzése a Nemzetközi Kézilabda Szövetség Oktatási Struktúrájának megfelelően és a Testnevelési Egyetem sportági kutatásainak elősegítése. Az elméleti képzések megszervezése a Testnevelési Egyetemen, gyakorlati képzések lebonyolítása az Akadémia keretében történik majd - fogalmazott az EMMI sportért fellelős államtitkár asszonya az aláírás előtt." 

Hozzátette, a megállapodással a TE képzési palettája a tapasztalatokat, igényeket figyelembe véve hosszú távon tovább bővülhet a szakemberképzés és a kutatás területén. 

Nemzetközi képzési és kutatási központ a TF közreműködésével (Mocsai Ljos)

Mocsai Lajos intézményünk rektora, Magyarország legsikeresebb kézilabdaedzője közölte, az IHF illetékesei tapasztalták, hogy a TE fejlesztése jó ütemben zajlik, a NEKA szakmai háttere és létesítményei pedig kiválóan működnek. Megfogalmazása szerint a szakmai központ létesítésének célja a kézilabda képzésének, oktatás-módszertanának közös együttműködésbe való összekapcsolása és fejlesztése, a közös munkát pedig ő irányítja majd vezetőként.

"A munka most kezdődik és nagyon komoly várakozásokkal tekintek elé. A Testnevelési Egyetem vezetőjeként és a NEKA megálmodójaként nagyon örülök, hogy komoly versenyben hozzánk került ez a lehetőség - hangsúlyozta Mocsai Lajos rektor. 

"Sok jelentkező szerette volna elnyerni a központ létrehozását, de a magyar helyszín sokkal erősebb volt, mint a többi kandidáló - mondta el az IHF Végrehajtó Bizottságának tagja. Dietrich Späte hozzátette, az IHF négy képzési központja közül az első létesül Balatonbogláron és a nemzetközi szövetség célja, hogy minden kontinensen létesüljön legalább egy centrum. Az ázsiai Pekingben vagy Sanghajban, az afrikai Kairóban, az amerikai pedig az Egyesült Államokban jön majd létre.

Nemzetközi képzési és kutatási központ a TF közreműködésével

Mocsai Tamás, a NEKA ügyvezetője elmondta, az akadémia öt évvel ezelőtti megalakulása óta minden esztendőben sikerült elérniük egy-egy mérföldkövet, vagyis az irány, az eredmények azt mutatják, hogy jó úton járnak.

„Az IHF-fel való együttműködés nagy kihívás, és egy további lehetőség, hogy segíthessük a sportágat, és a gyakorlati képzésnek, valamint a sportágfejlesztés helyszíne lehessen akadémiánk" – hangsúlyozta.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!