Ahogy arról már beszámoltunk: július 15. és 28. között a portugáliai Coimbrában rendezték meg a 4. Európai Egyetemi Játékokat. Földrészünk 291 egyeteméről érkeztek hallgatók a versenyre, akik 13 sportágban tehették próbára tudásukat. Az eseményen 27 hallgatónk öt sportágban (kajak-kenu, cselgáncs, tenisz, kosárlabda, 3X3 kosárlabda) indult.
A legjobb eredményt Horváth Noémi Eszter érte el, aki kajak egyes 500 méteren bronzérmet szerzett, s K1 500 méter vegyes váltóban csak kicsivel maradt le a dobogóról, Szeiler Mátéval a negyedik helyet szerezték meg.
A többi TF-es kajak-kenu eredményt is ők szállították: Noémi hatodik lett kajak egyes 200 méteren, ugyanebben a számban Máté hetedikként zárt a férfiaknál, míg kajak kettes 200 méter vegyes párosban a hatodik helyen értek célba.
A csapatversenyeket illetően a Karlócai Julianna, Kováts Gabriella, Miháczi Diána, Varga Barbara összeállítású 3X3-as női kosárlabda-csapatunk érte el a legjobb eredményt: Boros Zoltán tanítványai nüansszal maradtak le az elődöntőről, s végül az ötödik helyen zártak.
A fiúk ugyanebben a számban sajnos nem tudtak maradandót alkotni, a Boinitzer Dávid, Novák Bence, Petrucsik Bence, Pintér Dávid alkotta gárda a 17. lett. Kosárlabdában többszörös MEFOB-bajnok női csapatunk Magyar Bianka irányításával a kilencedik helyen végzett a rendkívül erős mezőnyben.
A teniszpályán nem termett babér a mieinknek, a TE-s lányok (Meiszter Mercédesz, Szabó, Laura, Tserteli Alexandra) a 11., a fiúk (Tóth Péter, Tóth Zsombor, Valkusz Milán) pedig a 12. helyen zártak.
A cselgáncsozóknál Szikszai Nikolett volt az egyedüli TE-es versenyző a mezőnyben, ő a nők 57 kilogrammos súlycsoportjában a nyolcaddöntőig jutott.
Összességében elmondható, a Testnevelési Egyetem hallgatói méltón képviselték egyetemünket és az országot, s rengeteg tapasztalattal gazdagodtak a két hét során. Fontos megemlíteni, hogy 2024-ben hazai környezetben versenyezhetnek a mieink, hiszen arra az évre Miskolc és Debrecen közös pályázata nyerte el az EEJ rendezési jogát.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001