TFeszt 2019 - Fotógalériával
2019. május 24.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A fotók megérkeztek, így törlesztjük adósságunkat. Egy héttel ezelőtt rendezte meg egyetemünk a kétnapos TFesztet, amely – talán jeleznünk sem kell – óriási sikert aratott. Még a rendezvény idején már-már szokásosnak mondható kedvezőtlen időjárás sem tartotta vissza a jelenlévőket a felhőtlen szórakozástól.

„Mocsai Lajos rektor úr köszöntőjével kezdődött csütörtökön a TFeszt, és örömmel újságolhatom, hogy mindkét nap nagyszerűen alakult – mondta megkeresésünkre Szaplonczay Makrina HÖK-elnök. – A Karrieriroda állásbörzéje is nagy sikert aratott, összesen tizenhat cég képviseltette magát, és még munkalehetőséget is ajánlottak az egyetem hallgatóinak.”

A sportprogramok népszerűsége az egekben volt, a futballkupára annyian jelentkeztek, mint még soha. Volt aztán kerékpár-bemutató, ami szorosan összefüggött a nemrégiben alakult bringás TFSE-szakosztály toborzójával, sőt a Cowbells amerikaifutball-csapat is bemutatót tartott – híreink szerint egy-két tanár dobáspróbálkozása igencsak mulatságos volt…

TFeszt 2019

„Este kilenc órakor kezdődött a zenés-táncos buli, és reggel négykor már véget is ért. De tartott volna még tovább is, csak a biztonsági szolgálat emberei megkérték a még akkor is ötven főt számláló közönséget a távozásra” – idézte fel a buli utolsó mozzanatait Szaplonczay Makrina.

Másnap, tehát pénteken a hagyományteremtő öregdiák-találkozó vitte a prímet körülbelül kétszáz korábbi hallgató részvételével, akik az általuk költött TF-es dalokat is előadták.

„A röplabda-verseny, valamint a kidobós játék egyaránt remekül alakult, akárcsak a TE-kvíz, amelyben Dr. Sterbenz Tamás rektorhelyettes úr is örömmel vett részt” – tette hozzá a HÖK-elnök.

Mi pedig mi mást is mondhatnánk: jövőre veletek ugyanitt!

Címkék: TF,TFeszt
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!