Péntekre is maradt lendület
2019. július 27.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Pénteken további fordulókkal folytatódtak a küzdelmek a Szellemi Sportok (Bridzs és Sakk) Egyetemi Európa-bajnokságán. Jó teljesítményének köszönhetően a Testnevelési Egyetem női sakkcsapata a második helyről várja az utolsó, vasárnapi fordulót, még az Eb-elsőség is meglehet. 

A csütörtöki versenynapot követően pénteken folytatódtak a küzdelmek az egyetemi sakk- és bridzs Eb-n, melynek a Testnevelési Egyetem (TE) megújult kampusza ad otthont. A négynapos kontinensbajnokság második játéknapján is három fordulót rendeztek a női, négy-négy fordulót pedig a férfi rapid sakkversenyen, valamint a bridzsezők csapatviadalán.

Péntekre is maradt lendület

Az első versenynapot követően a Testnevelési Egyetem női sakkcsapata holtversenyben az Uráli egyetemmel az első helyről várta a folytatást. Terbe Zsuzsanna és Varga Klára a negyedik körben simán hozta a Semmelweis egyetem elleni mérkőzést, s mivel a rivális Uráli egyetem döntetlent játszott az Isztanbuli egyetem ellen, a magyar lányok az élről várták az ötödik fordulót. A következő körben Varga fehérrel kikapott orosz ellenfelétől, és mivel Terbe remizett, az Uráli egyetem újra az élre állt, a TE pedig az első helyről a harmadik helyre csúszott vissza. A versenynap utolsó fordulójában azonban a TE-s lányok – mindkét mérkőzésüket megnyerve - megverték a török Ozyegin egyetemet, így végül a második helyen zárták a napot. A rapid versenyből egy forduló van még hátra, az Eb-cím vasárnap dől el.

Az orosz Uráli egyetem pénteken is bizonyította, nemhiába nyert Eb-t 2017-ben. Az Eb-címvédő az ötödik fordulóban tovább növelte előnyét riválisaival szemben, s bár a hatodik körben döntetlent játszott az Örmény állami egyetemmel, a hetedik fordulóban újra kétpontos előnyre tett szert üldözőivel szemben. A nap zárófordulójában az orosz csapat ismét simán nyert, s ezzel nagy lépést tett a címvédés felé.

Péntekre is maradt lendület

Bár az első játéknapon bridzsben a lengyel Kozminski egyetem bizonyult a legeredményesebbnek, pénteken a német Tubingeni egyetem a hatodik fordulót követően átvette a vezetést. Ekkor azt lehetett hinni, hogy a német csapat nem engedi ki a kezéből az első pozíciót, a lengyelek azonban ezt másképp gondolták, s a hetedik fordulóban visszavették a vezetést. A fej-fej melletti küzdelemből végül a Kozminski egyetem került ki győztesen, így két fordulóval az Eb vége előtt hárompontos előnnyel várhatják a folytatást.

A sakkversenyeken szombaton szünnap lesz, bridzsben azonban két fordulót is rendeznek.

A női rapid verseny állása hat fordulót követően:

  1. Uráli egyetem (Oroszország) 11 pont
  2. Testnevelési Egyetem 10 pont
  3. AGH egyetem (Lengyelország) 9 pont

A férfi rapid verseny állása nyolc fordulót követően:

  1. Uráli egyetem (Oroszország) 14 pont
  2. Örmény állami egyetem (Örményország) 12 pont
  3. Lvivi egyetem (Ukrajna) 12 pont

A bridzsverseny állása nyolc fordulót követően:

  1. Kozminski egyetem (Lengyelország) 129.45 pont
  2. Tubingeni egyetem (Németország) 126.44 pont
  3. Wroclaw egyetem (Lengyelország) 107.58 pont

Bánfalvi Szabolcs – Márványkövi Ferenc

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!