Mesterségük címere: Sportpedagógus
2019. szeptember 30.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A fenti címmel rendezett születésnapi neveléstudományi konferenciát a Testnevelési Egyetem, két jeles kollégánk, Biróné dr. Nagy Edit 90. és dr. Gombocz János 75. születésnapja tiszteletére.

A Róma-terem teljesen megtelt kollégákkal, akik közül többen évtizedeket át dolgoztak az ünnepeltekkel, de szép számban jelentek meg a jelenlegi kollégák közül is.

Mesterségük címere: Sportpedagógus

Hamar Pál professzor úr, a Testnevelési Egyetem Tanárképző Intézetének igazgatója – mint házigazda – üdvözölte a megjelenteket és köszöntötte az ünnepelteket. A köszöntők közepette derült ki, hogy Biró Edit Tanárnő – egy véletlen baleset következtében - nem lehet jelen, így ő levélben köszöntötte a résztvevőket és köszönte meg a konferencia megrendezését.

Mesterségük címere: Sportpedagógus

A folytatásban Gombocz Tanár Úr megszokott eleganciával előadott, humoros és rövid köszöntése jót tett a hangulatnak.

A konferencián 4-4 előadás hangzott el azoktól a PhD-vel rendelkező oktatóktól, akik a két szakember valamelyikének témavezetésével szerezték meg pedagógiai PhD fokozatukat. Az előadások igen széles kört öleltek fel: tantervelméletet; egészség-, sport- és óvodapedagógiát; edző-, tanár- és diák személyiségfejlesztést és a gyógytestnevelés témáját is. Így mindenki, aki érdeklődött kerek egésznek érezhette ezt a rövid, de nagyon hasznos és tanulságos konferenciát és e szép kerek évfordulók megünneplését.

Mesterségük címere: Sportpedagógus

Az elhangzott előadások egy emlékkötetben is megjelennek a közeljövőben.

A két névadó kollégának ezúton is boldog születésnapot kívánunk! Isten éltesse Őket!

szöveg: Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina | fotó: Csepela Yvett

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!