Mocsai Lajos: előtérbe kerülhet az egyetemi sport
2020. július 27.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Mint többször megírtuk, augusztus 12. és 14. között a Testnevelési Egyetemen és az online térben rendezik a 2020 FISU World Forumot. A járvány miatt a digitális térben tartandó eseményről Mocsai Lajossal, intézményünk rektorával beszélgettünk, aki úgy látja, hogy Universiade és az egyetemi sport hamarosan visszanyerheti jelentőségét, mert átalakulhat az olimpiai mozgalom jellege. 

Az elmúlt hónapok során a koronavírus-járvány miatt számos sporteseményt töröltek vagy halasztottak el itthon és világszerte. A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) hallgatói világfóruma azonban némiképpen kivételt jelent, hiszen – digitális formában – megrendezik. Miként várja az eseményt?

A pandémia arra kényszerített minket, hogy a FISU-fórumot online formában tartsuk meg. Mivel a Testnevelési Egyetem korábban garanciát vállalt, hogy megrendezi az eredetileg valós térbe tervezett eseményt, természetesen nem hátrálhattunk ki az új kihívás elől sem. Sikerült gyorsan reagálnunk a rendkívüli helyzetre, hasonlóan, mint amikor tavasszal átálltunk a digitális oktatásra. Szerencsére megvan a megfelelő technikai hátterünk, hogy az eseményt színvonalasan bonyolítsuk le. Már jó ideje tart a regisztráció, és örömmel látom, hogy számos országból vannak érdeklődők. (2020.07.27-én több mint 50 országból 260-an regisztráltak már – a szerk.)

Miért lehet fontos a Testnevelési Egyetemnek az esemény megrendezése?

Kevesen tudják, hogy a Forum nyitónapján tartjuk a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség éves közgyűlését, ami kitűnő lehetőség arra, hogy a hazai egyetemi sport nemzetközi figyelmet kapjon. Ezen felül a résztvevők betekintést nyerhetnek a Testnevelési Egyetem infrastruktúra és sporttudomány terén mutatott fejlődésébe is, aminek eredményeként hosszútávon sokat javulhat az intézmény nemzetközi megítélése. Ám igazságtalan lennék, ha az egyetemi sport kapcsán csak magunkról beszélnék. A Debreceni, a Szegedi vagy a Pécsi Tudományegyetem szerepe szintén jelentős, de hosszasan folytathatnám a felsorolást.  

Mocsai Lajos: előtérbe kerülhet az egyetemi sport

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora 

Ha már szóba hozta az egyetemeket, adódik a kérdés, vajon a digitális Forum hogyan járul hozzá az egyetemi sport szerepének növeléséhez?

Elsőként hangsúlyoznám, egyetemi sport alatt az egyetemi élsportot és élsportolókat, az egyetemi versenysportot és bajnokságokat, továbbá az egyetemi szabadidősportot értem. Remélem, hogy a Forum mindhárom szegmens fejlődéséhez hozzájárul. Eltérő okból ugyan, de egyformán fontos mindegyik szerepe. A szabadidősporté azért, mert kitüntetett eszköze lehet az elsődleges prevenciónak és a hallgatók egészséges életmódra nevelésének. Továbbá bizakodom, hogy az olyan jelentős egyetemi sportesemények, mint amilyen az Universiade is, visszanyerik jelentőségüket és tekintélyüket. Hosszú távon szeretnénk elérni, hogy az egyetemi világsport-események fontos szerephez jussanak az olimpiai kvalifikációs rendszerben. Úgy látom, az elmúlt években némiképpen átalakult az olimpiai mozgalom jellege, ezért az egyetemi sportnak nagyobb esélye lenne, hogy előtérbe kerüljön.

Ezek szerint változások várhatóak a világ egyetemi sportjában?

Bizonyos mértékben igen. Terveink szerint magasabb szintre emelnénk, és kissé átalakítanánk a versenyrendszert is. Sokkal izgalmasabb és szakmailag előremutató lenne, ha a hallgatók nemcsak a hazai bajnokságokban, hanem – az európai és a világeseményeken felül – nemzetközi kuparendszer keretén belül is összemérhetnék tudásukat.

Visszatérve a Forumra, összességében mit vár?  

Remélem, hogy a résztvevőkben megerősödik, mennyire fontos az egyetemi sport szerepe. Számos egyetem hallgatói között találunk élsportolókat, akiket meg kell tartanunk az egyetemi sportnak. Ne felejtsük, a többi hallgató számára példaképek lehetnek, ezért ki kell dolgoznunk az őket támogató ösztöndíjrendszert. Végül, de nem utolsósorban, remélem, hogy a Forumon népegészségügyi szempontok is kapnak hangsúlyt. Mint korábban utaltam rá, célunk, hogy segítsük a hallgatókat abban, hogy – többek között a testnevelésen és testmozgáson keresztül – elkötelezzék magukat az egészséges életmód mellett.   

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!