Pavlik Gáborral búcsúzunk a TF régi Új épületétől (videó)
2020. szeptember 9.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Ezekben a napokban bontják a Testnevelési Egyetem régi "Új épületét". A mai harmincas-negyvenes generációtól fölfelé sokan tudják, hogy az épület, az Aula, a Sportcsillagok fala, de legfőképp az ott dolgozók több évtizeden keresztül meghatározó szereplői voltak a TF és a magyar sport mindennapjainak. A változás egyrészt örömteli, hiszen az építkezés a fejlődést szolgálja, másfelől pedig óhatatlanul felszínre hoz számos emléket, mint például Dr. Pavlik Gábor tanár úr esetében.  

Pavlik tanár úr idestova fél évszázada, 1973 óta tanít az egyetemen, s 1987-ben költözött be a most a földdel egyenlővé váló épületbe.

„Több mint harminc éve, ezerkilencszáznyolcvanhétben költöztem be a főépületbe, nem tegnap volt – mondta megkeresésünkre Dr. Pavlik Gábor, aki 1983 és 2008 között a magyar vízilabda-válogatott csapatorvosaként is dolgozott. – Előzőleg a régi főépület első emeletén volt a tanszék, a Sportkórház felé néző szárnyán, aztán a másik szárny is hozzánk került, ott végeztem az állatkísérleteket. Miután nyolcvanhétben átköltöztem a helyemre, áttértem a humán vonalra, ott már nem volt kialakított istállóm, de nagyon jól berendeztem a kis világomat. Dolgoztam a laborban, orvosi rendelőben, s olyan környezetet alakítottam ki, hogy egyszerre akár három beteggel is tudtam foglalkozni. Nyáron rettentő meleg volt a szoba, de úgy voltam vele, azt a három hónapot simán ki lehet bírni, pláne, hogy abból kettőt nem is dolgozunk.”

Pavlik Gábor hozzátette: a főépületben eltöltött több mint három évtized rengeteg emlékkel és élménnyel ajándékozta meg, jószerével hozzánőtt az életéhez, talán több is volt számára, mint a második otthon.

„Megvolt a maga varázsa, mindamellett most sincs okom és jogom panaszkodni – folytatta a tanár úr. – Remek helyem van az L/5-ös épületben, s bár korlátozott a cselekvőterem, orvosi tanácsadás, esetleg kezelés megoldható itt is, no meg továbbra is dolgozom a Sportkórházban.”

Búcsúzunk a TF régi Új épületétől

Bontják a TF régi Új épületét (Drónvideó és fotó: Vidor Gergely)  

És, hogy kik voltak mellette, kik dolgoztak az épületben? 

"Amikor átkerültünk 1987-ben az Új épületbe, akkor Dr. Frenkl Róbert volt az akkor még Orvosi Tanszék vezetője. A kollégák közül sajnos nagyon sokan nincsenek már köztünk, de azért - ugyan nem teljes a lista - hadd említsem meg, kikkel dolgoztam: Dr. Miltényi Márta anatómiát, Dr. Györe Ágota biokémiát tanított, Dr. Botár Zoltán és Dr. Mohácsi János remek kollégák voltak, mindketten a magyar futballban is dolgoztak, orvosként. Azokban az időkben velem volt az élettant és humánbiológiát oktató Prof. Dr. Mészáros János, Dr. Gunda András, aki gyógytestnevelést oktatott Dr. Mónos Andrással. A jelenlegi tanszéki tagok közül rajtam kívül Dr. Szőts Gábor volt már akkor is velünk. Nagy élet volt az épületben, mert a sportorvosi rendelés akkor még ott "zakatolt" minden reggel és délután. Mindenki ott volt, aki számított a magyar sportban. Emellett az Aula szintén ikonikus helye volt a TF-nek. Az egy remek emlékű terem számomra, mert rendkívül sok tantermi anatómia és élettan órát tartottam ott, nem beszélve az olimpiai előadásokról és a legendás TF-napokról. Kár, hogy elmúlt. Nagy kár, hogy az Aula is leégett, mert egy igazi szentély volt sokak életében. Arról nem is beszélek, hogy sok-sok nemzetközileg is jelentős tudományos konferencia zajlott ezen a kedves helyszínen, még 2013-ban is, amikor a Magyar Élettani Társaság vándorgyűlését rendeztük."

Dr. Pavlik Gábor életében egyébként hetvennyolc évesen is kiemelt helyen szerepel a mozgás, beszélgetésünk alkalmával meg is jegyezte, kora délután nem ér rá, mert végre ismét hódolhat kosárlabda-szenvedélyének.

„Muszáj formában tartani magamat, és hát imádok kosarazni. Négyen-öten játszunk, csak nem leszünk betegek!”

A régi Új épületre visszatérve: A bontást követően az építkezési területet a következő egy-másfél évre lezárják, majd a közbeszerzési eljárás befejeztével folytatódik a beruházás, amelynek részeként a sportolók felkészítésére szolgáló fedett atlétikai csarnokot, tornacsarnokot, labdajáték-csarnoképület, továbbá egy kismedencével ellátott 50 méteres tanuszodát létesítenek.

 

További képek:

Videón a bontás szerdai állása:

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!