Hírek

A magyar sport belülről IV.

Mint ismert, egyetemünk Sportmenedzsment Tanszéke „A magyar sport belülről” címmel hívta életre azt a kezdeményezést, amelynek célja, hogy az egyetem hallgatóinak bemutassa, hogyan működik a honi sportélet. Az első előadáson – amelyet 2019. április 30-án tartottak – a Magyar Olimpiai Bizottság volt a tanszék és a TE vendége, azóta pedig közelebbről megismerkedhettünk más szervezetek munkájával is, mint amilyen a Magyar Labdarúgó-szövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága.

Magyar sport belülről IV. (Magyar Paralimpiai Bizottság)

November 26-án, csütörtökön – az eseménysorozat negyedik állomásán – a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) munkatársaival „találkozhattak” a tanszék hallgatói, a járványügyi helyzet miatt ezúttal online.      

Prof. Dr. Géczi Gábor, a Sportmenedzsment Tanszék vezetője elmondta: az online rendezvényen az MPB-t Urr Anita főtitkár, Ligárd Balázs sportigazgató és Nagy József sportmunkatárs képviselte. 

A résztvevők először a nemzetközi és hazai parasport történetét és jelesebb alakjait, valamint a hazai ép és a parasport megkerülhetetlen személyiségeit ismerhették meg. A konferencia második felében az MPB képviselői a szövetségnél végzett munkájukat és feladatukat ismertették. Urr Anita a jogi, gazdasági és a nemzetközi kapcsolatokat érintő teendőiről tájékoztatta a hallgatóságot, Ligárt Balázs előadásában elsősorban a versenyszervezésre, illetve a kluboknál és a válogatottaknál végzett munkájáról beszélt, mint ahogyan Nagy József is, aki a Törekvés SE vívószakosztályának vezetőedzője.   

Az online konferencián hallgatóként a sportszervező szak nappali és levelezős, illetve a sportmenedzser szak nappali és levelezős diákjai vettek részt. 

A kicsivel több mint kétórás esemény itt nézhető vissza:

online,konferencia-sorozat,parasport,Géczi Gábor,Sportmenedzsment Tanszék,Magyar Paralimpiai Bizottság