December első hetében építési engedélyt kaptak a Testnevelési Egyetem Alkotás utcai új épületei, amelyek a generáltervező TSPC tervei szerint valósulhatnak meg. A tömbben különböző sportfunkciók kaptak helyet, többek között egy 50 m-es fedett uszoda, fedett atlétikacsarnok, tornacsarnok, labdajátékok terei és lőtér, valamint egy 400 férőhelyes kollégium. A terület beépítése során a történeti kert rekonstrukciója is megvalósul, amely az egyetem hallgatói és oktatói mellett a lakosság számára is nyitott lesz.
A Testnevelési Egyetem kampuszfejlesztésének látványos elemeként a generáltervező TSPC egyedülálló koncepcióval az épülettömb tetején található, 9000 négyzetméteres tetőre is sportpályákat tervezett: Budapest legnagyobb tetőteraszán 320 méteres futókör, szabadtéri edzőpark, zöld lugas és egy kávézóterasz található majd.
Az Alkotás utcai épületet finombeton homlokzatburkolat öleli. A burkolatnak perforált és dombornyomott elemi is vannak, a perforáció a tervezői szándék szerint nyitottságot és transzparenciát sugalló héjként fut végig az épületen. A burkolat az Alkotás utcai homlokzaton mutatja a legtöbb áttörést, majd a Győri út felé egyre jobban bezár. Az Alkotás utcában sétálva az uszodatérbe és az atlétikacsarnokba is beleshet az utca embere.
A kampusz hangulatos, zöld pihenőzónájává válik a Hauszmann-féle történeti kert: a védett kertet az atlétikacsarnok 13 méter magas fala zárja le. A TSPC tervezői egy különleges megoldással, vertikális kert kialakításával kívánták vizuálisan „folytatni” a történeti örökséget. A 66 méter hosszú, 7,5 méter magas hatalmas falat tájépítész tervezők és speciális szaktervezők segítségével futtatják be zöldfallá.
A Testnevelési Egyetem mintegy 78.000 négyzetméteren, több ütemben újul meg. Jelenleg is zajlik a Csörsz utcai sporttelep kivitelezése, amelyen füves és műfüves futballpálya, nemzetközi minősítésű atlétikai pálya, multifunkcionális csarnok és két teniszpálya épül. A fejlesztés régiós szinten is jelentős léptékű oktatási beruházás, amely a hallgatók és oktatók magas szintű munkáját segíti majd.
Néhány érdekesség a kampuszról:
- Edzés versenyhű körülmények között: A készülő uszoda megfelel majd a hivatalos FINA-minősítésének, így alkalmas lehet versenyek megrendezésére is. A tervezési alapkoncepció szerint azonban ez nem cél, inkább azért fontos, hogy a sportolók minősített versenykörülmények között készülhessenek a megmérettetésekre.
- Zárt atlétikai csarnok futókörrel: Itt épül Magyarország első, televíziós közvetítésre is alkalmas zárt atlétikai csarnoka, amely a 200 méteres futókört is az épületen belül valósítja meg.
- Egymásra épülő sportterek: Különleges megoldás a sportpályák elhelyezése a tornacsarnok épületében: a három emeleten különböző funkciójú terek épülnek egymásra. A tornacsarnok fölött a két szinten a küzdősportok termei (karate, judo, birkózás és ökölvívás) találhatók. A kosárlabda terem fölött két kézilabda terem is található, ez szintén komoly szakmai kihívás volt a tervezés során.
- Szakértelem: A tervezés során több, mint 150 mérnök segítette a magas szintű szakmai munkát. Komoly kihívást jelentett például a hatalmas fesztávú csarnokok tetején elhelyezett sportfunkciók helyének kialakítása és tartószerkezeti tervezési munka. Különleges feladat volt például a hatalmas tetőterasz sportpályáinak dinamikus terhelhetőségi vizsgálata, hiszen egy ekkora épületnél nagyon figyelni kell az együttmozgásokra: a tetőn tiltólistán van például a 30 fő fölötti aerobic-óra megtartása is. Mivel még nincs magyar szabvány és ajánlás erre a funkcióra és annak méretezésére, a TSPC mérnökei a BME szakembereit hívták meg a tervezésbe a teherelemzések és rezgésvizsgálat tervezési szakaszában való elkészítésére.
forrás: TSPC
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.