Az orosz sportolókra és az orosz sportra kiszabott büntetés miatt jövő decemberig nem látja el feladatait a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) élén Oleg Matytsin.
A FISU keddi közlése szerint Matytsin, aki Oroszország sportminisztere, 2022. december 17-én folytatja majd a munkát a szövetségnél, az elnöki feladatokat addig az első alelnök, Leonz Eder látja majd el.
fotó: Nemzeti Sport
Az orosz sportvezető elnöki mandátuma 2023-ban jár majd le, így a 2023-as téli és nyári Universiadén is elnökként vehet majd részt a visszatérését követően.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) december 17-én hagyta jóvá Oroszország eltiltását, de felére csökkentette a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által kiszabott négyéves büntetést, amelyet az állami szintű doppingolás, illetve a moszkvai doppingellenőrző laboratórium működésében észlelt visszaélések miatt 2019 decemberében hozott meg. A határozat továbbra is megakadályozza az orosz sportolókat abban, hogy a nemzetközi versenyeken országuk zászlaja alatt induljanak és lejátsszák tiszteletükre a himnuszukat. A CAS-döntés értelmében az oroszok a tokiói nyári, valamint a 2022-es pekingi téli olimpián sem indulhatnak nemzetük képviseletében.
Oroszország emellett 2022 végéig nem rendezhet világversenyeket és nem is pályázhat azok megrendezésére, ezeken kormánytisztviselői és képviselői sem vehetnek részt.
(MTI)
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001