Eriksen esete és az elsősegélynyújtás fontossága
2021. június 23.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Két vereség után a harmadik meccsén parádés teljesítményt nyújtva 4–1-re legyőzte Oroszországot, és továbbjutott csoportjából a dán labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokságon. Ez így önmagában valójában nem lenne nagy szenzáció, csakhogy a csapat első fellépésén, Finnország ellen a pályán összeesett Christian Eriksen, Dánia kiváló középpályása, és a halálból hozták vissza a gyors segítségnyújtásnak köszönhetően.

Eriksen esete és elsősegélynyújtás fontossága

A drámai eseményeket követően a dánok potya gólt kaptak, a hajrában kihagytak egy tizenegyest, és kikaptak 1–0-ra. Dr. Lénárt Ágotát, a Testnevelési Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének vezetőjét kérdeztük az eset kapcsán.

„A fair play szellemiségére, az egyenlő feltételek biztosítására tekintettel szerintem nem lett volna szabad Eriksen összeesését követően egy órával folytatni a mérkőzést, el kellett volna halasztani, mert ez még bőven az úgynevezett traumatizált időszak volt a játékosok számára – mondta megkeresésünkre Magyarország ismert és elismert szaktekintélye. –  Alig több mint egy héttel később Dánia kicsikarta a továbbjutást Eb-csoportjából, és itt az eltelt időre, valamint az időközben nyújtott szakszerű pszichológiai segítségre helyezném a hangsúlyt. Ennyi ugyanis elég a kilábaláshoz a sokkélményből. Elképzelhető – hiszen láttunk már példát erre –, hogy egy-egy sajnálatos, ne adj Isten, tragikus esemény összekovácsolja, még erősebbé teszi a társaságot, arról azonban nyilván nincs szó, hogy Eriksen esetét követően a dán játékosok még jobb futballisták lettek.”

eriksen

Christian Eriksen a dán válogatottban (Fotó: Getty Images)

Hogy a középpályás életben maradt, azt csapattársának, Simon Kjaernak is köszönheti, aki gyorsan a segítségére sietve kihúzta a szájából a nyelvét, biztosítva a légutak szabadon maradását.

„Egy-egy ilyen sokk kapcsán két csoportba oszthatók az emberek: akik hidegvérüket megőrizve oda tudnak menni segíteni, illetve akik teljesen leblokkolnak, ezek a tulajdonságok velünk születettek – folytatta Lénárt Ágota. – Mindig is hangsúlyoztam: nagyon jó lenne, ha mindenki elsajátítaná az elsősegélynyújtás alapjait, hiszen Eriksen eseténél is láthattuk, hogy a gyors segítség szó szerint életet menthet. Mert ahogyan a mentősök szokták mondani: inkább éljünk törött bordákkal, semmint hogy meghaljunk épekkel.”

A dán válogatott szombaton Walesszel csap össze az Európa-bajnokságon, a pályafutását minden bizonnyal befejezni kényszerülő Eriksen nélkül természetesen. Dánia 1992-ben megnyerte az Eb-t, méghozzá úgy, hogy a jugoszláv válogatott kizárása miatt felkészülés nélkül jószerével „beesett” a svédországi tornára.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!