Sítábor
2020. december 8.Rekreáció Tanszék

Sítábori tájékoztató a 2021. évi kötelező sítáborokról a levelező és nappali szakok számára.

Sítábor

1. tájékoztató

2. tájékoztató >>> | 3. tájékoztató >>>

Tisztelt Hallgatók! A vírus okozta különleges helyzetben nehezen született döntés a kötelező kurzusok lebonyolításáról. A korábbi, jól bevált külföldi helyszínt az Egyetem vezetésével egyeztetve elvetettük. Készítettünk egy Magyarországon lebonyolítható programot, amely remélhetőleg a vészhelyzeti rendelkezések és a hazai hóhelyzet bizonytalanságai ellenére kivitelezhető. A havas sípályák kizárólag hétköznapokon fogadnak oktatással dolgozó csoportokat. Most a Neptunon keresztül kaptok értesítést, amely alapján egy kérvény kitöltésével tudtok bejelentkezni a nektek kiírt kurzusokra. Ezt kérjük, hogy minél hamarabb, de legkésőbb december 10 csütörtök délig tegyétek meg, mert a fogadó szálláshelyek felé a szerződéseket a valós létszám ismeretében kell megkötnünk. A bejelentkezések alapján kiírják a neptunon számotokra az első befizetendő részletet, amelynek befizetési határideje 2020 december 14. 12,00 óra. Kérjük figyelmes együttműködéseteket. A fizetendő összegeket a gazdasági vezetők végleges jóváhagyása előtt tesszük közzé, minimális változás lehetséges.

Levelezők

  • BSc III. év Sport és rekreációszervező szak, rekreációszervezők (19 fő)
  • MA 5 féléves tanárképzés (13 fő)

Időpont: 2021 január 26-29. (4 nap / 3 éjszaka), helyszín: Mátraszentistván, pályaszállás, 3 Patak Panzió, elszállásolás három 3 ágyas, egy 4 fős, továbbá több 2 fős szobában.

  • Ellátás: félpanzió (első nap vacsorától utolsó nap reggeliig)
  • Utazás: autóbusszal
  • Betegség és balesetbiztosítást kötünk a hallgatókra. 

Költségek

  • A hallgatóktól az önköltséget, összesen 38.650 Ft-ot több részletben a Neptunon keresztül kell befizetni,
  • határidők:
    • első részlet 7000 Ft, befizetendő 2020 december 14-ig (ez a bejelentkezés a kurzusra, elhalasztása egyben a kurzus halasztását jelenti)
    • második részlet: 15.750 Ft 2021 január 8-ig
    • harmadik részlet: 15.900 Ft 2021 január 20-ig
  • Az oktatást, az oktatókat és a hallgatók síbérlet költségeit az Egyetem fizeti.

Nappali

A nappalisok programja 6 napos kurzusokban valósul meg! 2 nap Budapest környéki tanpályán, majd  4nap/3 éjszakás program keretében havon. A nappali tagozatok hallgatói számára 2 napos (műanyag) tanpályás előkészítés előzi meg a havas programot. Ez lehetővé teszi a síbérletek azonnali kihasználását a havas pályán, illetve betekintést biztosít a tanpályás lehetőségekbe, az oktatási folyamatba.

BSc III. év Sport és rekreációszervező szak, rekreációszervező szakirány (27 hallgató)

  • Előkészítés budapesti tanpályán: 2021 január 31. - február 1.                                    
  • Havas program: 2021 február 2-5. (4 nap / 3 éjszaka)
  • helyszín: Mátraszentistván, pályaszállás (3 Patak Panzió), elszállásolás három 3 ágyas, egy 4 fős, továbbá több 2 fős szobában
  • ellátás: félpanzió (első nap vacsorától utolsó nap reggeliig)
  • utazás: autóbusszal
  • Betegség és balesetbiztosítást kötünk a hallgatókra. 
  • költségek: a hallgatóktól az önköltséget, összesen 38.650 Ft-ot több részletben a neptunon keresztül kell befizetni,
  • határidők:
    • első részlet 7000 Ft, befizetendő 2020 december 14-ig (ez a bejelentkezés a kurzusra, elszalasztása egyben a kurzus halasztását jelenti)
    • második részlet:   15.750 Ft 2021 2021 január 8-ig
    • harmadik részlet: 15.900 Ft 2021 2021 január 20-ig
  • Az oktatást, az oktatókat és a hallgatók síbérlet költségeit az Egyetem fizeti.

Osztatlan tanárképzés III. évfolyam, III/2 (24 fő) és III/4 1(14 fő) (38 hallgató)

  • Előkészítés budapesti tanpályán: 2021 február 5-6-7. (2 napon, időpont pontosítás később)   
  • Havas program: 2021 február 8-11. (4 nap / 3 éjszaka)
  • helyszín: Mátraháza (szállás) Mátraszentistván-sípark,
  • szállás: Mátraházi Edzőtábor 2 fős szobákban
  • ellátás: félpanzió (első nap menü vacsorától utolsó nap menü reggeliig)
  • utazás: autóbusszal
  • Betegség és balesetbiztosítást kötünk a hallgatókra. 
  • költségek: a hallgatóknak az önköltséget, összesen 37.750 Ft-ot több részletben a neptunon keresztül kell befizetni,
  • határidők:
    • első részlet 8000 Ft, befizetendő 2020 december 14-ig (ez a bejelentkezés a kurzusra, elhalasztása egyben a kurzus halasztását jelenti)
    • második részlet:   14.850 Ft 2021 január 8-ig
    • harmadik részlet: 14.900 Ft 2021 január 20-ig
  • Az oktatást, az oktatókat és a hallgatók síbérlet költségeit az Egyetem fizeti.

Osztatlan tanárképzés III. évfolyam, III/1 (23 fő) és III/3 (18 fő) (41 hallgató)

  • Előkészítés budapesti tanpályán: 2021. február 21-22
  • Havas program: 2021 február 23-26. (4 nap / 3 éjszaka)
  • helyszín: Mátraháza (szállás) Mátraszentistván-sípark
  • szállás: Mátraházi Edzőtábor 2 fős szobákban
  • ellátás: félpanzió (első nap menü vacsorától utolsó nap menü reggeliig)
  • utazás: autóbusszal
  • Betegség és balesetbiztosítást kötünk a hallgatókra. 
  • költségek: a hallgatóknak az önköltséget, összesen 37.750 Ft-ot több részletben a neptunon keresztül kell befizetni,
  • határidők:
    • első részlet 8000 Ft, befizetendő 2020 december 14-ig (ez a bejelentkezés a kurzusra, elhalasztása egyben a kurzus halasztását jelenti)
    • második részlet: 14.850 Ft 2021 január 8-ig
    • harmadik részlet: 14.900 Ft 2021 január 30-ig
  • Az oktatást, az oktatókat és a hallgatók síbérlet költségeit az Egyetem fizeti.

További tudnivalók

  • Az Egyetem vezetése jóváhagyta a tábor fentieknek megfelelő szervezését. 
  • Kérjük jelentkezzetek be az értesítésnek megfelelően.
  • A tábor lemondása csak rendkívül indokolt esetben lehetséges, pótlásra kizárólag egy év múlva kerülhet sor. Egyéni turnuscserét a TF tanítási kötelezettségek és a sítábori telített turnusok miatt nem lehet kérni.
  • Az időpontokat a Tanulmányi Hivatallal egyeztettük, a TF-en látogatandó órák tanárai a  sítábor beosztásáról hivatalosan értesülnek. 
  • A bejelentkezettek névsorát december 8 után közzétesszük.
  • A vírushelyzet alakulása miatt bármikor változtatásra kényszerülhetünk, erről értesítjük a hallgatókat.

Sífelszerelés előzetes

  • A TF szertárából a tábor idejére ingyenesen kölcsönözhetők  sífelszerelések: sícipő, síléc és síbot.
  • A próbák időpontját az államvizsgák beosztása illetve a tavaszi órarend elkészülte után tudjuk megadni számotokra, ez január elejére várható.
  • Szívesen vesszük (és jól jártok) ha ismerősöktől kértek kényelmes, lábatokra illő alpesi sícipőt, mert e tekintetben képtelenség az összes hallgatót jól kiszolgálni, illetve az egymást követő kurzusok között kevés idő marad a cipők cseréjére, szárítására.
  • Természetesen akinek van,  kérjük saját felszerelését használja majd.
  • Ruhaneműt nem kölcsönzünk, de senkinek nem kell extra kiadásokat vállalni.
  • Egy térdig érő, sima szövésű sízokni mindenképpen szükséges.

A műanyag tanpályás gyakorlatok helyszíneit és beosztását időben közölni fogjuk. A tanpályán (műanyagon) használható síléceket a síiskoláktól kapjuk majd.

Az út (egyben a kurzus) lemondását a Sapiens Travel Utazási iroda utazási szerződésében foglaltak szerint kell kezelni, különleges esetekben a táborszervező tanár közvetítésével kedvezmény kapható.


2. tájékoztató

EGYÉNI FELSZERELÉSSEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

A táborba mindenki hozzon megfelelő síruhát (de legalább a melegítőre felvehető szélruhát) melegítőt, pulóvert, meleg alsóneműt, sapkát, (sí-) kesztyűt, sízoknit és téli váltócipőt, amely akár túrázásra is alkalmas, továbbá a sícipő befogadására alkalmas hátizsákot.

Leltár további hasznos felszerelési cikkekről:

  • arckrém, ajakzsír (hideg és napsütés esetén egyaránt fontos, nappalra csak nem hidratáló hatású krém használható! Mert az arcodra fagy a mosoly!)
  • napszemüveg, ha van síszemüveg, ha van bukósisak,
  • több váltás mosható szájmaszk
  • mosdófelszerelés, SZAPPAN, varrókészlet,
  • jegyzetfüzet, írószer, esetleg hangszer,

A tábor végén gyakorlati és  elméleti vizsgát kell tenni! Tankönyv: Dosek-Ozsváth: A sízés +3  (A TF tankönyve, Bp. 2004.). Ínyenceknek javasolt még: Dosek-Miltényi: A sízés (TF tankönyv,Bp.1993.) egészségügyi fejezet

COVID ÓVATOSSÁG

Január elején úgy várható, hogy a sítáborok előtt ki kell tölteni a covid-kérdőívet és a szabályok szerint kell eljárnunk az ott közölt adatok ismeretében. Lehetséges, hogy az Egyetem az utazást megelőző napon covid gyorstesztre kötelezi a résztvevőket, a pozitív tesztet mutatók értelemszerűen nem tarthatnak a csoporttal. További részletek később.

SÍ-FELSZERELÉSEK

Köszönöm a saját felszereléssel kapcsolatos aktivitásotokat. Kérem azokat a nappalisokat, akik saját cipővel rendelkeznek, hogy a műanyag tanpályás gyakorlatra azt vigyék magukkal. Akik saját cipőt fognak hozni a havas táborba, de sílécet a TF-től kérnek, azok a felszereléspróbához legalább a pár egyik felét hozzák magukkal (a biztonsági kötés beállítása érdekében). Az általatok megadott adatok alapján szervezem a felszerelés próbákat, csak minimális mértékű rugalmasságot várjatok el, azaz kérem, vegyétek komolyan az időpontokat. A megadott időszakokban állunk rendelkezésre, igyekszünk a nívósabb felszerelések egymást követő használatát a csoportok váltásánál is biztosítani.

FELSZERELÉS KIVÁLASZTÁSRA MEGADOTT IDŐPONTOK (Helyszín:  a D-csarnok alagsora, bejárat az udvarról)

  • Január 26-29 között táborozó levelező hallgatók:
    • 2021 január 8-án pénteken 15,00-17,00 óra között
      • minden 5 féléves testnevelő-tanár képzés résztvevő számára, aki megteheti
      • és Rekreáció levelezők közül a B-F családi kezdőbetűkkel rendelkezők
    • 2021 január 11-én hétfőn 14,00-16,00 óra között
      • Rekreáció levelezők közül az L-Z családi kezdőbetűkkel rendelkezők
    • 2021 január 25-én 12,00-kor (tartalék időpont, ekkor már 3 táborra elkelt felszerelések maradékából keresünk)
  • Február 2-5 között táborozó rekreáció-szervező nappalisok
    • cipőpróba és ha van alkalmas síléc még, akkor azok beállítása
      • 2021 január 12 kedd  10,00- 12,00 között, A-M családi kezdőbetűkkel rendelkezők
      • 2021 január 12 kedd  12,20- 14,00 között, N-Z családi kezdőbetűkkel rendelkezők   
    • Lécválasztás, kötésbeállítás azoknak akik az előző turnustól vesznek át sílécet:
      • 2021 február 1. hétfő 10,00-11,00 akik aznap a Freeride síiskolába mennek tanpályára
      • 2021 február 1. hétfő 14,00-15,00 akik aznap a Babos síiskolában voltak tanpályán
  • Február 8-11 között táborozó osztatlan tanárképzés hallgatói
    • cipőpróba
      • 2021 január 14 csütörtök 10,00- 11,00 között, K-P családi kezdőbetűkkel rendelkezők
      • 2021 január 14 csütörtök 11,00- 11,40 között, S-SZ családi kezdőbetűkkel
      • 2021 január 14 csütörtök 11,40- 12,40 között, T-W családi kezdőbetűkkel
    • Lécválasztás, kötésbeállítás
      • 2021 február 7. vasárnap 12,00-13,00 akik aznap a 4season/Bókay kert síiskolába mennek tanpályára
      • 2021 február 7. vasárnap 13,00-14,00 akik aznap a Wax-klub/ Budajenő síiskolába mennek
  • Február 23-26 között táborozó osztatlan tanárképzés hallgatói számára később meghatározható – órarendhez igazodó – időpontokban állunk majd rendelkezésre.

NAPPALISOK MŰANYAG TANPÁLYÁS GYAKORLATAINAK BEOSZTÁSA

Rekreáció nappalisok

  • 2021 január 31-én vasárnap a Babos Síklub - Zuglói Síiskolában jelenjenek meg,
    • 15,00-19,00 között (1141 Budapest, Egressy út 178/g.)
      • akik már síeltek korábban11 fő = Bányász, Győrffy, Horvát R, Keszler, Németh M, Ruzsits, Szilágyi, Szólik, Szűcs P, Tesner, Wágner,
      • és a kezdők közül  8 fő = Almási, Báder, Balogh B, Barka, Csányi, Fábián, Farkas Á, Jávori,
    • másnap február 1-én hétfőn ugyanoda kell menniük 9,00-13,00 óra között.
  • 2021 január 31-én vasárnap a Freeride Club Budaörs síiskolában jelenjenek meg
    • 15,00-19,00 között (Budapest XI. kerület és Budaörs határa (Örsöddűlő út végén, Vöcsök utcán túl, autópályához közel) a BKK budapesti utolsó „Rupphegyi út” buszmegállóban kell leszállni)
      • további kezdők 10 fő = Majer, Novakov, Orosz, Pulai, Ruppert, Soós, Szabó Zs, Szilas, Tóth M, Jóni,
    • másnap február 1-én hétfőn ugyanoda kell menniük 12,00-16,00 óra között. 

Osztatlan tanárképzés első turnusa

  • 2021 február 6-án szombaton 15,00-19,00 óra között a WAX Klub,  Budajenő határában lévő pályáján jelenjenek meg (Budajenő, Telki út 8.  Bejárat a Patak utca felől. Megközelítés: Széll Kálmán térről induló 793-795 számú volán járatokkal, Indul 14,20 érkezik Budajenő, Posta megállóba 14,56 naponta. Csak előre váltott jeggyel lehet felszállni, automaták közel illetve a BKK jegyiroda 98 méterre van, Visszafelé busz indul: 18,53)
    • akik síeltek már: 12 fő = Somogyi, Milus, Németh G, Szabó A J, Szabó E, Szabó R, Szmrecsányi, Tóth Johanna, Tóth Regina, Trézsi R, Varga P, Tárnai B,
    • és a kezdők közül 6 fő = Kalmár, Nágl, Nagy B, Nagy M, Nyeső, Palatin,
    • másnap, február 7-én vasárnap ugyanide jöjjenek 15,00-19,00 között
  • 2021 február 6-án szombaton 15,00-19,00 óra között a 4seasons Síiskola és Snowboardiskola pályáján jelenjenek meg (Pestszentlőrinc Budapest 1185 Szélmalom utca 33. (Bókay Kert))
    • kezdők közül: 16 fő = Piros, Pozsár, Puskás, Salamon, Schubert, Seres, Szabó Balázs, Szekeres M, Szerecz, Tóth Dániel, Tóth Flóra, Varga F, Vasvári, Wágner, Poór, Pump
    • másnap, február 7-én vasárnap ugyanide jöjjenek 15,00-19,00 között

Osztatlan tanárképzés második turnusa

  • 2021 február 21-én vasárnap 15,00-19,00 óra között a WAX Klub,  Budajenő határában lévő pályáján jelenjenek meg (Budajenő, Telki út 8.  Bejárat a Patak utca felől. Megközelítés: Széll Kálmán térről induló 793-795 számú volán járatokkal, Indul 14,20 érkezik Budajenő, Posta megállóba 14,56 naponta. Csak előre váltott jeggyel lehet felszállni, automaták közel illetve a BKK jegyiroda 98 méterre van, Visszafelé busz indul: 18,53)
    • akik síeltek korábban: 10 fő = Gaál, Galbos, Hajdu, Jánosi, Jurity, Kállai, Kolesár, Kovács Levente, Kutasi, Maka,
    • kezdők közül: 11 fő = Fehér, Fésű, Földesi, Geier, Harmati, Holló-Szabó, Horváth Ádám, Horváth István, Imrei, Kochán, Kolev,
    • másnap február 22-én hétfőn 10,00-14,00 óra között kell megjelenniük, kérjük a volán busszal utazók a 8,50-kor induló járattal menjenek.
  • 2021 február 21-én vasárnap a Freeride Club Budaörs síiskolában jelenjenek meg(Budapest XI. kerület és Budaörs határa (Örsöddűlő út végén, Vöcsök utcán túl, autópályához közel) a BKK budapesti utolsó „Rupphegyi út” buszmegállóban kell leszállni) 15,00-19,00 között
    • akik síeltek korábban, 9 fő = Méhes, Kovács Benedek, Czirják, Erdős, Képes, Csóka, Czuffer, Baráth, Báthory
    • kezdők közül: 11 fő = Kovács Martin, Laman, Lugosi, Magonyi, Magyar T, Márton M, Mundrusz, Varga L J, Kocsis , Beke, Csáki,
    • másnap február 22-én hétfőn 12,00-16,00 óra között kell megjelenniük ugyanott.

Tisztelt Hallgatók! Helyszín cserét csak azonos turnusban síelő és hasonló képességű hallgatók egyetértésével kérhettek, öntevékeny egyeztetést követően és kizárólag engedélyemmel (kezdők a kezdőkkel vagy akik síeltek már a többi korábban síelővel).


 3. tájékoztató

COVID-BIZONYTALANSÁG

Kötelező a TF által ingyenesen biztosított - orr nyálkahártyáról vett -  covid-gyorsteszt szűrésen részt venni, amelynek a helyszíne az L 1 épület, Sportélettani Kutató Központ, az épületben irányjelző táblák lesznek.

  • A szűrés időpontja minden csoport számára az elutazást megelőző nap.
  • Pozitív eredmény esetén a hallgató nem utazhat el a közösséggel a táborba.
  • Felmentés kérhető a TF-en történő tesztelés alól annak, aki 72 óránál nem régebbi negatív covid-teszt igazolást tud bemutatni.
  • Csak a másnap utazók jogosultak részt venni a szűrésen, névsor alapján.
  • A mintát Dobos Zsüliett szakasszisztens veszi, a kiértékelést Dr. Fodor Eszter végzi.
  • A mintavétel kb. 2 percet igényel, a kiértékelés 15 perc után kész. Csak a pozitív tesztekről értesítjük a vírushordozókat, neptun címük alapján.
  • Covid-nyilatkozatot kell kitölteni mindenkinek a felszerelés ellenőrzés helyszínén (szintén az elutazás előtti napon)
  • Az alábbi beosztás szerint kérjük, hogy a felszerelés ellenőrzés előtt - amit párhuzamosan szervezünk -  járuljanak a covid szűrésre.
    • Január 25-én délután 12,00-15,00 óra között: a január  26-29-es csoport tagjai (34 fő)
    • Február 1-én  9,30-11,00 között: akik a Freeride tanpályára mennek 12,00-re (10 fő)
    • Február 1-én 14,20-15,30 között: akik a Babos Síiskolából érkeznek (19 fő)
    • Február 7-én  11,00-12,20 között: akik a 4season-Bókay kertbe mennek 15,00-re (19 fő)
    • Február 7-én  12,20-14,00 között: akik a Wax klubba mennek 15,00-re (19 fő)
    • 2021 február 22-én  9,30-11,00 között: akik a  Freeride pályára mennek 12,00-re (20 fő)
    • 2021 február 22-én  15-16,30 között: akik a Wax klubban vannak 14,00 óráig (21 fő)

FELSZERELÉS ELLENŐRZÉS AZ UTAZÁS ELŐTTI NAPON

  • A Covid tesztelést ugyanerre az időpontra szerveztük meg.
  • Szerepelt már, hogy a turnusváltások miatt a felszerelések beállítására, ellenőrzésére még itt Budapesten sort kerítünk. Az első, levelező turnus hallgatói számára beállított kötések és a kiválasztott lécek rendben vannak.
  • A saját felszereléseket hozó hallgatók számára is ezen az indulást megelőző napon van lehetőség a hozott felszerelés ellenőrzésére, sőt még a sítalpak vaxolására is.
  • Síszertár a 4. turnusnak: a február 23-26 között táborozók számára február 22-én már 9,00 órától nyitva lesz a síszertár (Freeride-osok) illetve 15,00 órától (Wax klubból érkezők).

ÉLELMEZÉS

  • Mivel félpanziót rendeltünk (reggeli és vacsora) a nap közbeni élelmezésről mindenki maga gondoskodjék még az indulás előtt, tartós élelemmel felkészülve. (Fél disznó: szalámi, kolbász, szalonna, hagyma, alma, répa, karalábé, kis-mackó, kekszek, kétszersültek, müzli stb. formájában. Innivalók. )
  • A Síparkban a büfé kapacitása és a várakozási idő bizonytalan.     
  • Élelmiszer boltok a mi létszámunkra nem lesznek felkészülve, sem Mátraszentistvánban, sem Mátraházán. Talán nyitva sem lesznek. Kérem előre kigondolni a nap közbeni szükségletet, és eszerint felkészülten jönni már az első napon. A reggeliző asztalról ÉLELMET KIVINNI TILOS! Kérem ezt elfogadni és betartani.

RUHÁZAT

  • A mátraszentistváni sípark előírásai szerint belső helyiségekben melegedni nem szabad, a büfé a szabad tér felé ad ki élelmet.
  • Kellően meleg, réteges öltözködésre készüljetek fel.

UTAZÁS

  • Minden turnus számára azonos időbeosztással tervezzük meg.
  • Az indulási napokon a hallgatók 6,30-ra érkezzenek a TF Alkotás úti, régi gépjárműforgalmi kapujához, (az új campus és az építésre megtisztított szabad tér határánál a Széll Kálmán tér felé eső bejárat autóbejárat)
  • Kérelmeztem, hogy akit autóval hoznak oda, a kapu mögött rögtön balra, a kipakolás idejére esetleg a felső parkolóban megállhassanak. 
  • A buszok ennél beljebb tolatnak majd, az egyéni csomagok és a sífelszerelések bepakolására.
  • A hallgatók kaláka munkájával hordjuk majd fel a síszertárból a szükséges eszközöket.
  • Indulás előtt a TF létesítményeinek vizes blokkjait még használhatjuk.
  • A Mátraszentistvánban (3 Patak Panzió és Ifjúsági szállás) táborozók úgy készüljenek, hogy a szállást az érkezési napon délután foglalhatjuk csak el, csomagjainkat viszont a busz megérkezésekor elhelyezhetjük a szálláshely biztonságosan zárható egységében.
  • A síruha legyen a csomag tetején, hogy gyorsan fel tudjuk venni, mert a busz felvisz a kezdő pályákhoz- majd ezt követően csak a 4. napon, távozáskor jön értünk. 
  • A Mátraházán (Mátraházi Edzőtábor) táborozókkal egyenesen a Síparkba megyünk az első napon. 
  • A síruha jó, ha nem a busz csomagterében, hanem az utastérben lesz elhelyezve. Csak a napi program végén utazunk a szálláshelyre. Utolsó nap reggel kiköltözés után a buszba bepakolva utazunk a Síparkba, a munkanap végén pedig haza.
  • Az érkezési napokon az időjárási és forgalmi viszonyoktól függően 17,30-18,30 között tervezzük a beállást a TF udvarra. Megérkezésünk előtt kb 20 perccel felhívom a portaszolgálatot, hogy az Alkotás úti bejárathoz érve késedelem nélkül beállhasson a busz  a TF területére.  

Vigyázzatok magatokra, és legyetek tekintettel másokra, hogy együtt tölthessük a sítábori napokat.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!