Büszkeségeink

Idén Tallinnban rendezték meg a kadét egyéni kardvívó Európa-bajnokságot. A 77 versenyzőt felvonultató mezőny tagja volt 16 éves kiválóságunk, Vajda Oszkár is, aki parádés vívással a döntőig menetelt, s ott drámai küzdelemben győzte le román ellenfelét, így ő állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

A hétvégén Győrben rendezik az evezősök ergométeres országos bajnokságát, amelyen hallgatónk, az Európa-bajnoki aranyérmes Szabó Márton is nagy reményekkel indul.  

Újabb éremmel gyarapította tekintélyes gyűjteményt cselgáncsozó klasszisunk, Tóth Krisztián. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen tanuló sportoló ezüstérmet nyert a tel-avivi olimpiai kvalifikációs Grand Slam-viadalon!

A TF sportszervező szakán másodéves hallgató idén három snowboardszámban szerzett egyetemi bajnoki címet, s ezzel „mesterhármast” ért el.

A TFSE kiválósága kitűnően szerepelt a tollaslabdázók hétvégi, ceglédi országos bajnokságán: női párosban első, míg női egyesben és vegyes párosban második lett.

Az év első szabad- és kötöttfogású felnőttválogatójáról két ezüst- és két bronzéremmel tértek haza a TF-hallgatók. 

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem büszkesége, a világbajnoki ezüst- és olimpiai bronzérmes cselgáncsozó Tóth Krisztián bolgár ellenféllel szemben maradt alul a döntőben.

2023. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!