Átvette diplomáját a TF-en, és reményei szerint elindulhat az augusztusi világbajnokságon az öttusázó Bőhm Csaba.
Nincs fontosabb az egészségnél. Bőhm Csaba, a tavaly világbajnoki címet szerzett, olimpiai 13. helyezett öttusázónál korábban kezdetleges szívizomgyulladást diagnosztizáltak az orvosok. Márciusban versenyzett először az idén, s ha minden rendben lesz, rajthoz állhat az augusztusban Litvániában, Kaunasban sorra kerülő világbajnokságon.
„Alakulhatott volna sokkal rosszabbul, de a bajt észlelve szerencsére idejében leálltunk, nem alakult ki szövődmény – mondta érdeklődésünkre a 25. életévét július 20-án betöltő Bőhm Csaba, aki a biztonság kedvéért kihagyja a közelgő madridi Európa-bajnokságot. – Elkezdtem már erősen, intenzíven edzeni, különböző mérésekkel is figyeljük, hogyan reagál a szervezetem a terhelésre. Hála Istennek, eddig minden rendben, remélhetőleg el tudom érni a csúcsformámat az augusztusi világbajnokság rajtjáig.”
Diplomásként készül immár a rá váró feladatokra, hiszen idén végezte el a TF-en a BA edző szakot. A tavalyi párizsi olimpia miatt alakult úgy, hogy csak ebben az évben fejezte be tanulmányait.
„Mivel levelezőn végeztem, nem voltam bent túl sokszor az egyetemen, azt azonban érzékeltem, hogy ragyogó a közösség – folytatta a rokonszenves sportoló. – Hogy folytatom-e a tanulmányaimat? Erősen gondolkodom azon, hogy jelentkezek a mesterszakra, nem zárom be magam mögött az ajtót. Az biztos, hogy nekem a sport és az öttusa az életem szerves része, jószerével ebben nőttem fel, sportvezetőként, edzőként vagy akár klubvezetőként is el tudom képzelni magam a távolabbi jövőben.”
Talán kevesen tudják róla, de a hit, a kereszténység ugyancsak kiemelt fontosságú az életében – öröm hallani egy húszas éveiben járó fiataltól mindazokat az értékeket, amelyeket ő képvisel.
„Olyan közegben nőttem fel és nevelkedtem, ahol ezek az értékek voltak fontosak, s én ezeket formáltam tovább a felnőtté válás útján. Erős és stabil alapokat adott nekem a hit, bármilyen közegbe kerülve büszkén vállalom ezt, nincs, ami eltérítsen erről az útról” – tette hozzá Bőhm Csaba.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001