Ugrás a tartalomra

Egészen a második helyig „úszta magát” a TF

2023. december 6. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Az összetett pontversenyben az előkelő második helyen végzett a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem csapata a Gödöllőn megrendezett egyetemi és főiskolai úszóbajnokságon (MEFOB).

Már önmagában szép mutató, hogy a több mint 300 fős mezőnyből minden tizedik a TF-et képviselte az úszók egyetemi és főiskolai bajnokságán, a MEFOB-on, amelynek ebben az évben Gödöllő adott otthont.

Összesen 34 sportolónk – közöttük Bernek Péter már visszavonult rövid pályás világ- és Európa-bajnok, valamint Sztankovics Anna ifjúsági olimpiai bronzérmes – húzott TF-es úszódresszt november 25-én, hogy megmutassa, egyetemünk nemcsak szárazfölön tud sikereket elérni, hanem vízben is.

Mint mindig, az igazolt és az amatőr úszók külön-külön futamokban indultak az egyes távokon, és az első nyolc helyezés számított bele az összetett versenybe, amelyen a TF a második helyen végzett a Semmelweis Egyetem mögött.

Úszóink közül kiemelkedő teljesítményt nyújtottak érmeseink, Jancsurák Marcell (50 m gyors, Kovács Beatrix (50 m mell), Kovács Boglárka (50 m mell), Molnár Melani (50 m pillangó), Pákozdi Máté (4x100 vegyes váltó), Szöllősi Borbála (100 m mell), Sztankovics Anna (100 m mell) és Tomka István (200 m vegyes).

Úszó MEFOB összetett eredmények:

  1. Semmelweis Egyetem 150
  2. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 118
  3. Debreceni Egyetem 112
  4. Budapesti Gazdasági Egyetem 107
  5. Budapesti Corvinus Egyetem 106