Büszkeségeink

A TF-es Vingl Balázs nyerte a hegyikerékpárosok egyetemi bajnokságát

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem testnevelő-gyógytestnevelő szak osztatlan tanárképzésén végzős Vingl Balázs bizonyult a legjobbnak a hegyikerékpárosok egyetemi bajnokságán, a vasárnap Ropolypusztán, a Zselic MTB Maraton keretén belül megrendezett MEFOB-on.

A TF-es Vingl Balázs nyerte a hegyikerékpárosok egyetemi bajnokságát

Az alapvetően a monti szakágban, a maratoni távon versenyző Balázs élete első hegyikerékpáros MEFOB-ján úgy lett első, hogy egyáltalán nem ismerte a mezőnyt. Az egyetemi bajnokság persze nem áll távol tőle, hiszen tavaly és tavalyelőtt is részt vett rajta, csak éppen az országúti szakágban mérette meg magát: 2020-ban csapatban, tavaly egyéniben szerzett bronzérmet.  

„Várhegyi Attila, a TFSE kerékpárosszakosztály-vezetője szólt, hogy idén újra megrendezik a mountain bike MEFOB-ot. Kihívásnak tekintettem, hogy újra egyetemi bajnokságon képviselhetem a TF-et. Az esemény helyszíne, a Zselic-dombság sem volt ismeretlen számomra, hiszen klubommal már több alkalommal is jártam ott versenyen. Az is ösztönzött, hogy az országúti szakágban már volt MEFOB-érmem, de hegyikerékpárban még nem.”

A versenyen indulóknak minden tudásukra szükségük volt, hogy megbirkózzanak a 33 kilométer hosszú, összesen 800 méter szintemelkedést magában foglaló, nehéz nyomvonalú pályával, amelyet a pénteken lehullott 15 milliméternyi eső teljesen feláztatott.

„Szombaton borzasztóan nézett ki a pálya, de vasárnapra némiképp felszáradt a sár. Sajnos a mezőny végén vágtam neki a távnak, így az első emelkedő arról szólt, hogy valahogy a mezőny élére verekedjem magam. Az is nehezítette a dolgomat, hogy csupán a harmadik helyen célba ért bringást ismertem, a többieket nem. Mindenféleképpen dobogóra szerettem volna állni, és végül bajnoki cím lett belőle.”

Idén még vár néhány kihívás Balázsra: amennyiben ideje engedi, szeretne elindulni és jól teljesíteni a Magyar-kupa több futamán is, közöttük a június 11-én esedékes Crosskovácsin.

A 2022-es hegyikerékpáros MEFOB végeredménye (férfiak):

  1. Vingl Balázs (TF) 1:46:54 óra
  2. Litauszki Tibor (MATE) 1:50:02
  3. Gyallai Soma (EKKE) 1:56:00

Az esemény a Seven Hills MTB SC-TREK Sportegyesület, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campus, valamint a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) közös rendezésében valósult meg.

fotó: Bak Ferenc

MEFOB,kerékpározás,aranyérem,interjú