Kosárlabda sikerekek az MEFOB-n!
2014. november 4.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Az ANB után elkezdődött a női kosárlabda MEFOB is. Már a Pécs felé tartó úton is aludtunk, és ez érződött a mérkőzés első perceiben. Az első negyedben még barátkoztunk a szűk pályával, melynek határa a terem fala volt.

A kis létszámú közönségben többek között Rátgéber László is nyugtázta, hogy idővel csapatunk nagyobb sebességre kapcsolt, és így a félidőre már 15 ponttal vezettünk.  A meccs végéig sikerült növelni az előnyt a harcos pécsiek ellen, és végül 80-62-re gyertünk. Csapatunkban az ANB játékosok mellett sikeresen mutatkozott be Czivinger Lilla és Vukov Szonja.

Pontdobóink: Mányoky Judit (17/2p(!)), Karlócai Julianna (15p), Németh Alma (14p), Czivinger Lilla (11p), Magyar Bianka (8/3p), Miháczi Diána (8p), Sándorfi Réka (5p), Vukov Szonja (2p).

Karlócai Juli

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!