Kilencvenötszörös válogatott az iskolapadban
2017. március 1.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Már javában készül a civil életre Juhász Roland, a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Videoton 33 esztendős, 95-szörös válogatott hátvédje, aki első éves hallgató egyetemünk sportszervező szakán. Vele beszélgettünk.

Kilencvenötszörös válogatott az iskolapadban

Edzés edzés hátán, hétvégente pedig mérkőzések – hogyan fér bele az idődbe a tanulás?

Hogy őszinte legyek, ebben az időszakban nehéz összeegyeztetni, de törekszem rá, hogy sikerüljön, mert nagyon fontosnak tartom a tanulást, szeretnék lediplomázni a TF-en. Jó érzés újra iskolába járni, beülni az iskolapadba. Egy évfolyamba járok többek között Kótai Mihállyal, a korábbi kiváló ökölvívóval, valamint Kovács Csabával, a magyar jégkorongsport meghatározó alakjával, akivel egyébként ugyanabban a gimnáziumban tanultunk.

Egyetem vagy futball?

Úgy tervezem, hogy a következő idény végéig a labdarúgás élvez nálam prioritást. Mindamellett készülök már a civil életre, aktív pályafutásom lezárása után ugyanis nem szeretnék a levegőben lógni. Sajnos sok sportoló elköveti azt a hibát, hogy nem készül fel megfelelően a karrierje után következő időszakra.

A sportszervező szak elvégzése után merre szeretnél orientálódni?

Felvetődött bennem, hogy játékosmenedzser leszek, bár vannak más ötleteim is, szívesen dolgoznék például sportigazgatóként.

Ha ezt Kovács Zoltán meghallja a Videotonnál...

Nem török én senkinek a babérjaira, különben is messze van még, hogy sportigazgató legyek. És nem biztos, hogy az leszek, mert az említett tevékenységek mellett utánpótlás-koordinátorként is szívesen dolgoznék, nemes feladatnak tartom. Lépésről lépésre haladok, a Videoton eredményessége mellett most az a legfontosabb, hogy diplomát szerezzek a TF-en.

Van egy tüneményes kislányod, Jázmin. Szeretnél mellé egy kisfiút? Már csak a futball miatt is.

Édesapaként tapasztalatból mondom, hogy nincs nagyobb ajándék egy kislánynál. Annyi szeretetet és boldogságot kapok tőle, hogy ha lehetne választani, még egy kislányt kérnék az élettől.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!