Vívóklasszisunk, Imre Géza is a TF-en
2017. augusztus 14.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Több ismert sportolónk is felvételt nyert egyetemünk edzőképzésére, akiket a közeljövőben megpróbálunk bemutatni a Testnevelési Egyetem felületein. Ennek a sorozatnak első szereplője Imre Géza, a 42 esztendős világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes párbajtőröző.

A kiváló sportoló beszélgetésünk idején éppen Fonyódra tartott, cikkünkből kiderül, hogy miért.

Vívóklasszisunk Imre Géza is a TF en


„Ha lett volna korábban edzőképézés, már akkor jelentkezek felvételizni. Most, hogy elindult, szükségét éreztem nekivágni, nem is volt kérdés, hogy megpróbálom-e vagy sem – mondta érdeklődésünkre a rendkívül rokonszenves vívó. – Egyszerre több vasat tartok a tűzben, hiszen amellett, hogy edzősködöm, a Honvédnál a sportigazgatói posztot is betöltöm és a MOB elnökségének is tagja lettem, amit nagy megtiszteltetésként élek meg.”

De vajon mi a helyzet a sportpályafutásával? Köztudomású, hogy Imre Géza egy ideje a derekával bajlódik – úgyhogy rákérdeztünk, folytatja-e ragyogó, évtizedek óta tartó karrierjét.

„Mint kiderült, nem a sérvem a legnagyobb baj, a szakemberek ugyanis jelentős porckopást fedeztek fel. Nagyon szeretek mozogni, sportolni, de nem tudom, vissza tudok-e még térni vívóként.”

Mi mindenesetre bízunk benne, elvégre Imre Géza számtalanszor bebizonyította a páston, hogy az életkor nem több egy számnál. A döntést azonban neki kell meghoznia, és akárhogy is tesz, biztosak lehetünk benne, hogy a számára legjobb megoldást választja. Ahogyan bevezetőnkben említettük, beszélgetésünkkor klasszisunk éppen Fonyódra tartott. No, nem versenyre, hanem az Erzsébet-táborban nyaraló gyerekekhez.

„Elkéredzkedtem a munkahelyemről, örömmel megyek a gyerekekhez – folytatta Imre Géza. – Vívóedzés bemutatására nem lesz lehetőség, úgyhogy előadást tartok és beszélgetek velük. Ahogy hallottam, különféle programok is lesznek, egyebek mellett sárkányhajózás, hát lehet, hogy én majd csak vitetem magam.”

Aki annyira szeret mozogni és sportolni, mint ő, nos, arról nehéz feltételezni, hogy végül nem veszi a kezébe a lapátot.

Pláne, ha a gyerekek is unszolják.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!