Verrasztó Evelyn olyat tett, amit előtte még sosem
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Először úszott Universiadén a Testnevelési Egyetem hallgatója, Verrasztó Evelyn. A 28 éves úszó az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában mesélt élményeiről, úszásairól és tanulmányairól. Hallgatók egymás között a stúdióban. 

 „Számítottam rá, hogy hasonló lesz, mint az olimpia, hiszen az egész magyar csapat több sportágban képviseltette magát és egy faluban lakott" – vélekedett a tajvani nemzetközi megmérettetésről, amely egyébként nagyon tetszett neki, de azért a budapesti világbajnoksággal össze sem tudja hasonlítani. A teljes beszélgetést itt lehet megtekinteni. 

Verrasztó Evelyn olyat tett amit előtte még sosem

Verrasztó Evelyn öt számban nevezett az Universiadéra, de végül csak háromban indult: 200 vegyesen, 100 gyorson és 50 pillangón.

„A 200 vegyesnek kifejezetten örültem, főleg a döntőnek, nagyon régen tudtam versenyezni ilyen nagy, nemzetközi mezőnyben – elemezte szereplését a 28 éves úszónő. – Gyakorlás szempontjából mindenképpen jó volt, mindössze hat tized másodperccel maradtam el az idei legjobbamtól, megpróbáltam kihozni belőle a legtöbbet, és ez sikerült is.”

Bevallotta, ők sem számítottak arra, hogy ennyire erős mezőny lesz, hiszen például az amerikai és a japán csapat gerincét a világbajnokságon is versenyző úszók adták.

2023. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!