Prukner László ismét a Ferencvárosnál
2018. június 25.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Egyetemünk mestertanára, Prukner László vette át a Ferencváros labdarúgó-utánpótlásának irányítását. A szakember 2010 és 2011 között az FTC első csapatának vezetőedzője volt, legutóbb pedig a Budafok csapatát irányította, amelyet feljuttatott az NB II-be, valamint Magyar Kupa-elődöntőig vezetett. 
 
 
Prukner László 1998-ban kezdett dolgozni a Kaposvári Rákóczinál. Az utánpótlásban és az első csapat másodedzőjeként is tevékenykedett, majd 2003 és 2010 között vezetőedző volt. A Kaposváron töltött időszakában nevelkedett az együttesnél a 11-szeres válogatott támadó, Rajczi Péter, majd a szakember keze alatt mutatkozott be a magyar élvonalban a 2016-os magyar Európa-bajnoki keret tagja, Nikolics Nemanja, a válogatott kerettagságig jutó Balajcza Szabolcs, a címeres mezben pályára is lépő Szakály Péter, illetve öccse, a szintén magyar bajnok Dénes, valamint Oláh Lóránt, Jovánczai Zoltán, Balázs Benjamin és a jelenlegi Fradi-keret tagja, Bőle Lukács is.
 
Prukner László ismét a Ferencvárosnál
 
Prukner László még a Ferencváros felnőtt együttesének vezetőedzőjeként (Fotó: rangado.hu)

Új megbízatásomból fakadóan a 6 és 19 éves közötti ifjú játékosok szakmai munkáját irányítom, felügyelem, illetve koordinálom a velük dolgozó szakember-kollégák munkáját – mondta el az igazgató a brosonline.hu-nak nyilatkozva.

Prukner László hangsúlyozza, a Fradi-utánpótlást ismét a klub presztízsének megfelelő szintre kell felhozni, elvégre ritka patinás egyesületről van szó. Amúgy közismert, hogy menedzser-szemléletű mester, és úgy érzi, korábbi munkálkodásával nem hagyott rossz emléket maga mögött az FTC-családnál. Nem feledendő, hogy új munkakörében huszonöt év tanári múltja segíti, és persze az sem lényegtelen, hogy a Testnevelési Egyetemen négyéves mesteroktatói múlt áll mögötte.

Mestertanárunk kinevezéséhez ezúton is gratulálunk!
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!