Életre nevelni!
2018. augusztus 14.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki bronzérmes ökölvívónkkal is találkozhatunk a Testnevelési Egyetem szakedzői képzésén, hamarosan ugyanis a második évét kezdi el ezen a szakon Bedák Pál.
 
A szeptember 8-án a 33. életévét betöltő, egykori kiváló bokszolónk korábban is megfordult már egyetemünkön, a rekreációs szakon volt hallgató, s tanulmányait akkor, 2007–2008-ban azért szakította félbe, hogy felkészüljön a pekingi olimpiára.
 
„A pekingi játékokat követően Németországba utaztam, majd amikor kétezertíz augusztusában hazaérkeztem, s szerettem volna folytatni tanulmányaimat, közölték velem, hogy én bizony már nem járok ide – elevenítette fel e fájó emléket Bedák Pál. – A tanulást azonban nem akartam feladni. Tavaly nagyon örültem, hogy elkezdhettem a szakedzőit a Testnevelési Egyetemen, jóllehet az anatómia és a biokémia vizsgám sajnos nem sikerült, így azt az idén viszem tovább magammal.”
 
Életre nevelni! (Bedák Pál)
 
Az őszinte és rokonszenves sportoló immár hat éve edzősködik, 2015 óta pedig a Ferencvárosnál tanítja bokszolni a gyerekeket, nagyon élvezi a munkáját.
 
„Szakedzői tanulmányaim során sok érdekességet tanultam és tapasztaltam, amelyeket felhasználhatok a napi munkámban is – folytatta Bedák Pál. – A fiatalokat nem csupán versenyzésre, hanem az életre is nevelem, arra, hogy egyszerre legyenek jó sportolók és jó emberek. A sportágban szerzett tudásomat igyekszem átadni az utánunk következő generációknak, és minden energiámmal azon vagyok, hogy a TE-t elvégezve diplomás edzőként folytathassam majd a munkát ferencvárosi szakosztályunknál. Tapasztalatból mondhatom, hogy a tanulás, önmagunk továbbképzése legalább olyan fontos, mint a rendszeres sportolás.”
 
Ez végszónak is tökéletes.
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!