Új épület, új időszak, új hallgatók
2018. augusztus 29.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Testnevelési Egyetemen zajló építkezés első fázisa lezárult, az idén felvételt nyert „növendékek” már az új épületben koptatják az iskolapadot. Köztük van Szivós Márton, világbajnok és Euroliga-győztes vízilabdázónk is, aki első évét kezdte egyetemünk edzőképzésén. Igaz, számára nem újdonság a környezet, csaknem másfél évtizede ugyanis elvégezte már a szakedzőit a TE-n.

„Örülök, hogy így fejlődik a Testnevelési Egyetem, sokkal modernebb, korszerűbb a jelenlegi épület. Jól érzékelhető, hogy a megújulás tekintetében még az út elején jár a TE, alig várom már, hogy minden a helyére kerüljön – mondta érdeklődésünkre a 37 esztendős pólós. – Már a szakedzői tizennégy évvel ezelőtti elvégzésekor tudatosan készültem az aktív pályafutásom utáni időszakra, a mostani képzés során igyekszem a lehető legjobban kiszélesíteni tudásomat.”

Új épület új időszak új hallgatók (Szivós Márton)

Szivós Márton jelenleg a Honvédnál vízilabdázik, s az elmúlt években megismerkedett már az edzősködéssel, az egyesület utánpótlásában dolgozik, részt vesz a képzésen. Mint mondta, karrierjének lezárását követően mindenképpen a sportban szeretne elhelyezkedni, ugyanakkor arra is törekszik, hogy több lábon álljon a civil életben.

„Hogy a sport mellett melyik utat választom, az még csak körvonalazódik – folytatta a kiváló vízilabdázó. – Ami a pólót illeti, nos, még két évig szerződés köt a Honvédhoz, jól érzem magam a bőrömben, élvezem a játékot. De tudja, hogy van ez: ember tervez, Isten végez.”

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!